Ha a motoros nők összefognak, még a nap is kisüt ijedtében – Így telt a 11. Nemzetközi Női Motoros Nap
Tényleg nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy az a negyven motoros nő, akik a 11. Nemzetközi Női Motoros Nap alkalmából május 6-án részt vettek a Pest Megyei Baleset-megelőzési Bizottság és a Hungaroring Motoros Akadémia által szervezett ingyenes vezetéstechnikai tréningen, nagyon akartak tanulni. Még a felhők is szertefoszlottak egy napra.
Tényleg egész hétre esőt mondtak a meteorológusok, és még szombatra is 50% körüli volt az eső esélye. Mikor a szokásos módon reggel fél hatkor besomfordált a kislányom szombaton, és nem hallottam az eső kopogását, nem hittem a fülemnek. Mivel a redőny le volt húzva, a telefonomon néztem meg, hogy milyen idő van kinn: talaj-menti köd. Na az aztán szuper. Más sem hiányzott – gondoltam.
Már előző este, mikor elkezdődött a hatalmas vihar, elkezdett pittyegni a telefonom. Sorban jöttek a lemondó üzenetek: közbejött valami, beteg lett a gyerek, nem indul a motorom, bocs. Most ha talaj-menti köd van, a maradék néhány ember sem fog eljönni, maradunk megint tízen, mint két éve. Mondjuk én tuti ott leszek, és páran írták a Facebookon is, hogy őket nem riasztja el az időjárás, meg persze az oktatók is ott lesznek.
Mikor felhúztam a redőnyt, hét ágra sütött a nap. Ezt sem nagyon akartam elhinni. Erre végképp nem számítottam. Sehol egy felhő, és a hőmérő szerint már közel húsz fok van kinn reggel 7-kor. Ez egyszerűen hihetetlen.
Összeszedtem magam, gyártottam pár szendvicset, raktam be vizet bőven, és az előző évek tapasztalata alapján még naptejet is kentem az arcomra. A forró aszfalt sem semmi, de a Hungaroringen a vezetéstechnikai pályán semmi árnyék nincs, úgyhogy fő az óvatosság!
Úgy kalkuláltam, ha nyolckor elindulok, akkor odaérek időben. A többiek a Kerepesi úti Mekinél találkoznak félkor, egyszerre fogunk odaérni a Hungaroringre, ahogy tavaly is, útközben egy benzinkútról kikanyarodva csatlakoztam a menetoszlophoz.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Persze nem sikerült nyolckor elindulnom, így csak fél kilenc után valamivel értem oda. Nagy megdöbbenésemre sehol senki. Vagy mégis: a benzinkútnál találkoztam egy lánnyal, és pár perc múlva egy motoros rendőr is befutott. De hol van mindenki más? Gyorsan hívtam Brigiéket a PMBB-től, hogy mi a helyzet, ő annyit mondott nyugodt hangon, hogy már úton vannak. Ezek szerint valamit én néztem el.
Visszakerestem az előző esti Facebook posztom, és akkor fény derült a turpisságra: nem negyed kilenckor, hanem negyed 10-kor volt a találkozó megbeszélve. Egy órával elnéztem… az meg csak a szerencsén múlott, hogy nem egyedül kellett ott álldogálnom bután a ring bejáratánál.
Kilenc óra után szép sorban megérkeztek a többiek is, de a leglátványosabb az volt, amikor a mekis csapat érkezett meg. Jó sokan voltak. A motoros rendőröket a legtöbben már régi ismerőskét üdvözölték, és ismét velünk volt Fenyvesi Judit főtörzsőrmester, aki jelenleg a BRFK állományának egyetlen motoros rendőr nője. (Korábban Bíró Melindával ketten voltak.)
Kis csúszással kezdődött meg a tréning, de végül annál nagyobb lendülettel csaptunk a kerekek közé. A Hungaroring Motoros Akadémia épületében rövid bemutatkozás és megnyitó, tájékoztató beszéd után a 40 fős társaságot 3 csoportra osztották, és megkezdődött az intenzív tanulás.
Az én csoportom először a motoros rendőrök által vezetett „bójakerülgetős” vezetéstechnikai tréningen vett részt. Így 10 év után már mondhatom, hogy ismerem a járást, mégis voltak ismét új információk, amik elsősorban Horváth Miklós, Magyarország egyik legjobb motoros rendőroktatója szájából hangzottak el. Miután az általánosságokat elmondta, az egyes feladatoknál mindenkire jutott idő, hogy a kérdésekre válaszoljanak, kijavítsák a hibákat.
A valamivel több mint egy óra relatív hosszú idő, ha folyamatosan koncentrálva, vakító napsütésben és melegben, egyes sebességi fokozatban, a hátsó féket taposva, és a kuplungot csúsztatva (vagy a megfelelő gázt adagolva) kerülgetjük a mindig túl közel és túl szűken lerakott bójákat. Másrészt viszont túl rövid… sokan a végén épp azt említették a lányok közül, hogy már pont kezdtek ráérezni a feladatokra, amikor be kellett fejeznünk, és átadni a helyünket a második csapatnak.
Szerencsések voltunk, mert nekünk ezután a tantermi oktatás következett, így volt megint több mint egy óránk arra, hogy kicsit pihenjünk, lehűljünk, és harapjunk valamit a földpályás gyakorlatok előtt. Nem irigyeltem azokat, akik mondjuk a földpályáról egyenesen a vezetéstechnikára mentek… így is izomlázam van, hát még akkor mi lett volna?!
Kovács-Birkás Róbert már tavaly is lenyűgözött az előadásával. Amellett, hogy mindaz, amit elmond a motorozás elméletéről nagyon jól össze van szedve, tele van hasznos információval, még szórakoztató is. Egyszerűen lehengerlő a stílusa, és nem csak az látszik, hogy szeret beszélni, hanem az is, hogy a motorozás az élete. Az meg, hogy mellette még tűzoltó is, kifejezetten tiszteletet parancsoló.
Utolsóként érkeztünk a földpályás gyakorlatokhoz, ahol meglepetésemre egy régi ismerős is erősítette az oktatók csapatát. Lövey Ádám a Motorozz Ésszel motoros kézikönyv szerzője már régi motoros. Amellett, hogy maga is versenyzett, több magazinnál is találkozhattunk vele, mint tesztpilóta, újságíró, illetve a Bike Segély Alapítvány képviselője. Ráadásul a tréning előtt rövid bemelegítést tartott a résztvevőknek, mint hivatásos jógaoktató. Ő is egy univerzális ember.
Tavaly is a földpályás gyakorlatoknak volt a legnagyobb sikere, ami elsősorban annak köszönhető, hogy ez az a terület, amivel legritkábban találkozunk. Életemben egyszer ültem krosszmotoron, de akkor is minek, de itt lépésről-lépésre megtanítják, hogy hogy kell ülni egy krosszmotoron, hogy kell vezetni, irányítani, áthelyezni a testsúlyodat kanyar előt, emelkedő előtt és után… számomra ez a motorozásnak egy teljesen új dimenziója.
Már előző évben is nagyon élveztem, de akkor az újdonság leblokkolta az agyamat, nem bírtam összekoordinálni a mozgásomat, és bár az agyammal tudtam, hogy ez jó, mégsem tudtam még élvezni, mert sokkal nagyobb volt bennem a para, ami minden mást elnyomott. Idén szuper érzés volt, hogy elmúltak az olyan elvárásaim, hogy a homokba nem mehetek bele, mert ki fog csúszni a motor, vagy a bucka tetején fennakadok majd és mindenki előtt esem majd pofára.
Bár amikor kívülről egymást néztük, elenyészőnek látszott a tempó, ahogy egyesben küzdöttünk az elemekkel. Amikor én ültem a krosszmotoron, igazi Dakar-harcosnak éreztem magam, és elkezdtem élvezni, hogy a poros kanyarban nem fékezek, hanem húzom a gázt, és nem érdekel, hogy esetleg kicsúszik a motor hátulja. Amúgy is olyan könnyű kis motorok ezek, amiket használtunk, hogy az embernek az az érzése, hogy itt semmi baj nem történhet.
Én még akkor is mentem, amikor a többiek már feladták a harcot – tényleg nagyon elfáradt mindenki délután három órára – nekem viszont minden lehetőséget ki kell használnom mostanában a motorozásra, még ha a következő héten egy levest sem tudok majd megkavarni az izomláztól.
A rendezvény záróakkodjaként ismét összegyűltünk az egyik oktatóteremben, ahol minden résztvevő névre szóló elismerő oklevelet kapott a Motoros Akadémiától, majd a szervezők képviselői köszönetet mondtak egymásnak és a résztvevőknek, majd a résztvevők a szervezőknek… és a végén mindenki zokogva borult egymás nyakába a meghatottságtól… Na jó,csak vicceltem, de végül is akár ez is lehetett volna.
Mire ehhez a részhez értünk hatalmas fekete felhők kezdtek gyülekezni a nem is túl távolban, úgyhogy többen jelezték, hogy ők talán inkább nem jönnének most motorozni a tréning után, mert amúgy is fáradtak, és elázni sem akarnak. Bevallom, én is pont ezen az állásponton voltam egész addig, míg a Hungaroring bejáratánál meg nem láttam azokat a lányokat, akik a tréningről ugyan lemaradtak, de egy közös, csajos motorozás reményében elénk jöttek.
Úgyhogy gyorsan kiosztottuk a MotoRage magazin legújabb számát mindenkinek, amit ezúton is köszönök Amrein Lacinak, majd Évit követve tizenvalahány motorral, kellemes tempóban átmotoroztunk Gödre a Duna Csárdába.
Itt végre volt egy kis idő trécselni, miközben elfogyasztottuk a már jól megérdemelt ebédünket, vagy vacsorát, vagy éppen kinek mi volt az. Később több részre szakadt a társaság. Voltak, akik még elmentek fagyizni, volt, aki még innen elmotorozott Párkányba meg vissza, és volt, aki már hazafelé vette az irányt, ahogy jómagam is. Estére színház jegyem volt, de azt végül inkább átpasszoltam Anyósomnak, mert féltem, hogy a fáradtságtól belehorkolnék az előadásba.
Tehát így telt az idei, 11. Nemzetközi Női motoros Nap, ami nem jöhetett volna létre, ha nincs Vicki Gray, a PMBB, a Hungaroring Motoros Akadémia, és egy csomó lelkes motoros csaj.
Ja, azt még elfelejtettem elmesélni, hogy természetesen nem áztam el, sőt, hazafelé még szivárványt is láttam. Bezzeg azóta megint folyamatosan esik az eső, szóval csak arra tudok gondolni, hogy a sok motoros boszorkány elég erős volt ahhoz, hogy egy napra csodás nyarat varázsoljon magának erre a különleges napra.
