fbpx
EseményekMotoros túra

Ewan és Charley hazaértek – Véget ért a Long Way Down

Ewan 1Véget ért Ewan McGregor és Charley Boorman tizenkét hétig tartó motoros túrája. A két jó barát május 12-én indult el Skóciából és augusztus 4-én érkezett meg Dél-Afrikába.

 

A két színésztől egyáltalán nem állnak messze a motoros kalandtúrák, hiszen a Long Way Down előtt a Londontól New Yorkig tartó Long Way Round-ot is teljesítették. A mostani kaland abban különbözött az előzőtől, hogy amíg az egy nyugat-kelet irányú Föld körüli út volt, addig a Long Way Down egy az Egyesült Királyság legészakibb pontjától Afrika legdélebbi pontjáig, Cape Agulhas-ig tartó utazás volt.

A csapat 12 hét alatt 14 országon és két kontinensen vágott át, és ezalatt igen sokféle tereppel kellett megbirkózniuk, a kopár sivatagoktól kezdve egészen a sűrű dzsungelekig. A két színésznek azonban egyik terepen sem akadt semmilyen gondja, hiszen motorjaikat, a két BMW R 1200 GS Adventure-t pontosan az ilyen szélsőséges körülmények legyőzésére tervezték.

Ewan és Charley kiindulási pontjuktól – a skóciai John O’Groats-tól &ndash dél fele haladtak, ahonnan Közép-Európa felé vették az irányt, keresztülhaladva Franciaországon, Svájcon és Olaszországon. Az európai út nagy része aszfaltos volt, és mindössze 18 napig tartott. Az igazi kihíváshoz azonban a Földközi-tengert átkelve értek el.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A két motoros május 30-án ért Tunéziába, majd Líbia következett. Az egyiptomi sivatagon átkelve a szudáni határon akadt némi problémájuk, majd délre haladva egy sivatagos részen keltek át. Június 15-én érkeztek meg Khartoum városába, ahol az út minősége már elképesztően rossz volt, de Ewan és Charley előző túrája során már hozzászokott az offroad szakaszokhoz.

Szudánból Etiópiába utaztak tovább, ahol bennszülött törzsekkel is találkoztak, majd útjuk a kenyai és ugandai dzsungeleken vezetett át. Ruanda fővárosán, Kigalin július 13-án haladtak át, majd nekifogtak az ötnapos tanzániai túrának, ahonnan Malawin keresztül folytatták az utat Namíbia és Botswana területein át, míg augusztus 2-án elérték Dél-Afrika határát.

A páros nem volt egyedül a túrán, hiszen az utat végig dokumentálta egy filmes stáb. Így két producer, David Alexian és Russ Malkin, az operatőrök Jimmy Simak és Claudio von Planta, a csapat orvosa Dai Jones és a biztonsági tanácsadó Jim Foster is velük utazott. Sőt, Ewan felesége, Eve is részt vett az út egy szakaszán Malawitól Zambiáig.

A két színésszel utazó csapaton felül egy londoni stáb is segítette a túra sikerét. Ők biztosították az összes felszerelést, intézték a vízumokat és egyéb engedélyeket, illetve gondoskodtak róla, hogy a túra honlapja mindig frissítve legyen az aktuális hírekkel és a sajtót is ők tájékoztatták.

„Elképesztő volt” – mondta Ewan McGregor. „Egy igazán nem mindennapi kalandban volt részünk és nagyon élveztük. Afrikába jönni lenyűgöző volt. Hallani innen-onnan, hogy milyen veszélyekbe keveredhet itt az ember, de mi egyáltalán nem találkoztunk ezekkel. Az emberek, akikkel találkoztunk segítőkészek voltak és érdeklődőek. Igazán megható volt. Az utolsó nap Cape Agulhas-ba mentünk, hogy csináljunk néhány képet és körülbelül 60-70 motoros várt ránk. Páran az interneten követtek minket, és végül csatlakoztak is hozzánk. Az utolsó háromórás úton hatalmas felvonulással motoroztunk be Fokvárosba, ahol a megérkezésünk után ünnepi hangulat lett és vegyes érzelmek fogtak el minket. Az érzés, hogy egy ekkora tettet hajtottunk végre hatalmas volt, és maga a motorozás is csodálatos volt, ám a tény, hogy ennek az egésznek vége lett, kicsit szomorúvá tett minket” – nyilatkozta a sztár.

„Megcsináltuk” – mondta könnyes szemmel Charley Boorman egy brit rádiós interjúban a megérkezésük napján, Fokvárosban. – „El tudod hinni? 15.000 mérföld és 14 ország? Nagyon hosszú út volt ez, amely rendkívül sok örömöt szerzett nekünk. Már a gondolat, hogy Skóciában felülsz a motorodra, és itt érkezel meg, valami csodálatos” – tette hozzá a színész.

Annak ellenére, hogy csak nemrég tértek haza három hónapos útjukról, Ewan és Charley már fontolgatják a következő megmérettetésüket, amiben amerikai államokon is áthaladnának.

 Ewan 2Ewan 3Ewan 4Ewan 5Ewan 6

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x