fbpx
EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

Ettünk fondüt és elittuk a benzinpénzt – Olasz- és Franciaország túra

ekime motoros tura 2014 30Monacóba azért még betértünk és benyomtunk egy-egy 5 eurós fagyit. Aztán ott is sok időt elcsesztünk, mert rengeteg az alagút, rengeteg túl sok információt tartalmazó táblával, a GPS nem vette a jelet és kb. fél órát keringtünk, mire kijutottunk Franciaország felé. Aznapra nagyon elfáradt a csuklóm a sok váltogatástól, így már kb. sírva tettem meg az utolsó 50 km-t és megtanultam kuplung nélkül váltani legalább.

Franciaországnál szebb helyet még életemben nem láttam. Viszont még az olaszoknál is rosszabb vezetők. Konkrétan egy benzinkúton, mikor kiálltam és elindultam kifele, egy hippis kocsi úgy gondolta, elindul szintén, így a bal hátsómat telibe kapták… Szerencsére a kínai dobozom felfogta a nagy részét, de azért egy jó 0,5-1 métert arrébb dobott és épphogy megálltam egy oszlop előtt és nem estem el.

Leálltunk velük veszekedni, de kb. kiröhögtek és franciául vernyogtak valamit aztán elhúztak. Ha most egy GIVI vagy hasonló drága túradobozom lett volna, utánuk megyünk, de nem 30€-ért fogunk veszekedni inkább.

Folytattuk utunkat. Gyönyörű kis hegyi utakon jártunk, valahol még a madár sem járt. A szállásunk felé, Lanslebourg-Mont-Cenis közelében délután 5-kor rettentő hideg volt. Kb. mínusz fokok voltak a hegyek között.

ekime motoros tura 2014 31Franciaországban az emberek nem lettek a szívünk csücskei. Attól is kiakadtunk, hogy egy síparadicsomnak látszó helyi étteremben KIZÁRÓLAG francia étlap volt. WIFI nuku, így a fordításnak is lőttek. De persze beszélni sem voltak hajlandóak más nyelven… Végül a pincérnő hozott egy A4-es lapot, amin 1×1 cm-es képek voltak és mutogatta, hogy melyik kép melyik menüponthoz tartozik… Szóval böktünk.

Levente járt rosszabbul. A képről kis fasírtgolyóknak tűnő izék valóságban csigák voltak. Pedig úgy mentünk a franciákhoz, hogy se békacombot, se csigát nem akarunk enni. De nem volt mit tenni, megkóstoltuk és megettük. Annyira fűszeres, olajos pácban volt, hogy inkább egy puha zúzára hasonlított az állaga és az íze, semmi extra.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book
0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

ekime6

ekime6

29 éves, 3 gyermekes anyuka vagyok. 2017-ben végeztem gépjárművezető szakoktatóként a Nyíregyházi Egyetemen, gyakorlati- és elméleti oktatóként, ABCDE kategóriában. 2010 óta a szakmában mozgok. Többek között autósiskolánál és műszaki vizsgabázison is dolgozom.

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x