Dobos Krisztina remekműveket varázsol bőrből
A bőrműves hölgy, Dobos Krisztina élete és szenvedélye a mestersége. Olyan tárgyak kerülnek ki a kezei alól, melyeket bárki szívesen látna a motorján.
Kriszta nemrég kapta meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) által hirdetett egyfordulós pályázaton, a „Magyar Kézműves Remek” elismerő címet, motoros nyeregtáskából és hátsó táskából álló kollekciójával.
A magyar népművészet szerelmese 15 éve foglalkozik bőrművességgel, s az ország ma élő egyik legnagyobb mesterétől, Molnár Imre bőrműves iparművésztől tanult.
A sok munka eredményeképpen, Kriszta 2007. augusztus 20-án elnyerte a „Népművészet Ifjú Mestere” díjat a Magyar Oktatási- és Kulturális Minisztériumtól.
Kriszta nemcsak hazánk ősi kultúráját tartja alapnak, hanem arra is felhívja a figyelmet, hogy a még bolygónkon, törzsi körülmények között élő állattartó népek bőrhöz kapcsolódó tárgykultúrájából is érdemes a technikai részleteket tanulmányozni.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Kiállításain is előszeretettel beszél munkájáról, meggyőződéseiről. Hogyan is indult ez a szépen ívelő pálya? – Kriszta elmondta nekünk.
─ Gyermekkorom óta rajzolok, s a rajzolás, festés mai is ré¬sze az életemnek. Előbb bőrdíszműves, majd bőrműves oktatói képesítést szereztem. A szakdolgozatomat a nomád népek bőr¬mű¬ves¬sé¬géről írtam.
─ Hogyan kerültél kapcsolatba a motoros világgal?
─ A férjem és a baráti társaságunk révén. Ugyan én „csak” utas vagyok, de minden évben több kisebb-nagyobb túrán veszünk részt. Esőben, fagyban, forróságban is sokfelé jártunk már.
─ Motoros táskákat mióta készítesz?
─ Legalább hét éve, főleg kollekciókat, persze bőrből, egyedileg, az adott motorra tervezve, kézi munkával. Ezek mind nagyon időigényes, míves darabok, sokszor több hónapig is foglalkozom velük. Nincs két egyforma, nincs széria, üzletben nem árusítom őket. Kizárólag a megrendelővel történő egyeztetés, személyes kapcsolat alapján dolgozom. A táskákat persze cruiser, illetve chopper motorokra készítem, kiemelten a magyar és nem pedig az amerikai kézműves hagyományok mentén. Nagy hangsúlyt fektetek a gyakorlati használhatóságra, amellett, hogy a munkáim legtöbbször zsűrizett, vagyis szerzői jogvédelem alá tartozó iparművészeti alkotásnak minősülnek.
─ Szerinted miért fontos az egyediség?
─ Igazi különlegességeket tudnak alkotni a magyar kézműves szakemberek. Létezik iparművészet, vagyis lehet művészi igényességgel készített használati tárgyban is gondolkozni, nem kell a gyári, készen kaphatóval beérni.
Már csak azért sem, mert a motoros oldaltáskánál alapkövetelmény, hogy a menet közben felforrósodott kipufogócsőre nem lóghat rá a ruhákkal, holmikkal teletömött táska, mert megég a bőr.
Az üzletben, készen kapható táskáknál ez a követelmény sokszor nem teljesül, mivel szinte mindegyik típusnál más helyre esik a kipufogó, így a táska részére szabadon hagyott hely típusonként nagyon is eltérő lehet. A táska méretezését részemről minden esetben gondos mérés, majd térbeli modellezés előzi meg, mely során a méret még a bőr kiszabása előtt alakítható.
Az oldaltáskák mindig párban készülnek, egymásnak tükörképei, az őket összekötő bőrpánt az ülés alá kerül. Itt is számításba kell venni az ülés felrögzítésének módját, az ülés alatti keskeny helyet, ahová a bőrpánt befekszik, mert ez is típusonként más és más.
Ezeknél a táskáknál jellemző, hogy általában alig van rajtuk egyenes oldal, párhuzamos él, az oldalak elfutnak egymástól, viszont illik a motor sárvédőjének íveltségét a táskán is megjeleníteni, ettől a látvány szép, dinamikus hatású lesz.
─ És mi a helyzet a hátsó táskával, így, szakmai szemszögből?
─ A hátsó táska mindig a hátsó csomagtartóra kerül. A menetszél és a rázkódás miatt igen nagy erőhatásoknak van kitéve, így tapasztalataim szerint célszerű legalább négy-öt helyen, az ülés háttámlájához és a csomagtartóhoz is rögzíteni. A táska méretezésekor figyelembe kell venni, hogy a táska hosszában nem nyúlhat túl a motor legszélesebb pontján, jellemzően a visszapillantó tükrök szélein. Természetesen a csomagtartó mérete itt is szinte minden esetben egyedi, így a táska méretezését itt is gondos mérés, majd térbeli modellezés előzi meg.
─ Egy szó, mint száz, fő az egyediség!
─ Igen, és mindezt a MAGYAR kézműves hagyományokra, a magyar tárgykultúrára építve tenni, mert ilyen is van, ez is létezik. Motorozni magyarul is lehet!
Hogy tetszenek Kriszta munkái? Neked egyedi nyeregtáskád van, vagy gyári?
Nézegess motoros táskákat áruházunkban!