HírekMotorokMotorozás

Értelmetlen motoros balesetek sora történt az elmúlt hetekben

Motoros Balesetek és az asztrológia

Gondolom nem én vagyok az egyetlen, aki szörnyülködve hallgatja a közlekedési híreket, és már félve kapcsolom be a rádiót vagy az internetet, hogy már megint hol történt motoros baleset. Habár első pillantásra úgy tűnhet, hogy egy baleset véletlenül következett be, ezoterikus szempontból nincsenek véletlenek.

Az ezotéria mindig is érdekelt. Mindig jelentőséget tulajdonítottam az “égi jeleknek”, és én sem gondolom azt, hogy egy baleset véletlenül történne meg. Ráadásul ha valaki figyel, észreveheti a kisebb jeleket, amik egy nagyobb, súlyosabb kimenetelű balesetet megelőznek.

Ilyenkor figyelmeztetést kapunk, hogy valamit másképp kellene csinálnunk. A súlyos, netán végzetes következmény csak később következik be, amikor a sok kicsi jelet nem vettük észre.

Tisztában vagyok vele, hogy ez hihetetlen, sőt, ha azt is megértem, ha egyáltalán nem vagy nyitott az ilyesmire. De van ezzel kapcsolatban egy saját sztorim. Illetve nem az enyém, hanem a férjemé.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Annak idején a Wild magazinba is elrejtettem időnként figyelmeztető írásokat. Igaz, hogy én magam nem foglalkozom komolyan asztrológiával, általában vannak körülöttem olyanok, akik értenek hozzá.

A bolygók a felelősek a sok motorbalesetért

Egyik alkalommal, ha jól emlékszem 2000-ben egy asztrológus barátom figyelmeztetett, hogy az Uránusz olyan fényszögbe került, ami azt mutatja, hogy nagyobb valószínűséggel fordulhatnak elő közlekedési balesetek. Tudom, hogy nem mindenki hisz benne, és az sem biztos, hogy mindenkire egyformán vonatkozik ez, de úgy gondoltam, akinek füle van hozzá, annak tudnia kell erről a fényszögről.

Egy rövid kis írás jelent meg a magazinban eldugva, mert azért egy motoros magazinban ez eléggé nem odaillő téma… bár az asztrológus barátom is motoros volt amúgy.

Ezt a cikket olvasta a későbbi férjem. Meg is állapította, hogy ez a NaNa egy hülye. Nehogy már egy bolygóálláson múljon, hogy történik-e baleset. Különben is mit keres a Wild magazinban ilyen kiskegyedes írás. Azzal felült a motorjára és elindult haza.

Néhány kilométer múlva az álló kocsisort előzve elkerülte a figyelmét egy mellékutca, ahonnan kiengedtek egy autót az udvarias autósok. Szerencsétlenségére épp akkor ért oda. A motor totálkáros lett, neki kishíján odalett a szeme, és még hónapokig lábadozott a sérülésekből.

Ez nagyjából a megismerkedésünk előtt fél évvel történt. Amikor kiderült, hogy azt a cikket – amire szerintem örökre emlékezni fog – én írtam, természetesen kaptam hideget-meleget. Az biztos, hogy az élete akkor gyökeresen megváltozott. Én szerencsére csak később jöttem a képbe.

Nincs még vége, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük