EseményekMotoros túra

Első túránk a döggel: Yamaha TDM 850 3VD

Yamaha TDM TúraDühös. Jól veszi a kanyarokat, túrázásra teremtették, viszont a sor kettő nem játék. Nyomatékelosztása fifikás, de gyakorlattal kiszámítható. Egy márkatárs szavaival élve: „60 km/óra alatt mindent tervezni kell vele, a fölött viszont a sor kettő kitépi az alvázat bárki alól.”

Én lányosan csak annyit mondok: „húbammeg” élmény vezetni.

Sárospatakon voltunk egy egy éjszakás kalandra a Tádéval. Össz-vissz 350 km túra kerekedett. Többet nem akartam, mert ez volt az első hosszú utunk, de semmilyen hiba nem mutatkozott (hála Istennek).

Odafele a 4-es úton mentünk egy szakaszon (Nyíregyháza-Kisvárda között), majd’ az összes balesetveszélyes szituáció ott történt: nagyanyám elém kanyarodott a pusztából, úgyhogy satu fékezni kellett, álló motorra, de a fékek olyan jók a gépen, amit még életemben nem láttam. Meg a két henger motorfékje nagy segítség volt. Safety-s módszerrel pikk-pakk sikerült megállni, de azért volt zabszem a seggben.

Nagykálló után, Kisvárda felé a drága szerelmem ment elöl, és bevitt a tutiba, valamilyen összekötő földútra, ahol akkora sár meg gané volt végig, hogy azt gondoltam, a TDM túra-enduro címkéje ma vizsga elé került, és vagy sáros leszek, vagy az a csöppnyi idomzata lesz törött, mert itt biztos pofára fogok esni. Sikerült feleleveníteni a terepes tudásomat (a semmit), de a józan paraszti ésszel kivitelezhető stabil gáz és sebesség arányszabálya engem is kisegített a sáros, gödrös, pocsolyás szakaszon.

A Cigánd-Sárospatak közötti szakaszon csodálatos látvány volt a Zemplén szlovák oldala. Azért is lehetett tüzetesen megcsodálni, mert az út pusztulat-szörnyű, konkrétan egy gymkhana szlalom pálya kátyúkkal és nyomvályúval tarkított mása azon végig jutni – de a látvány miatt nem cserélném el semmire (visszafelé is ott jöttem pont emiatt).

Yamaha TDM TúraA Megyer-hegyi tengerszemhez csak egy darabig lehetett eljutni motorral, utána már gyalog is alig. De a zarándok utak nyeresége, a feljutás és lejutás győzelme szintén olyan kincs, amit nem vehet el tőlünk senki, úgyhogy megéri.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Olvasd el, hogy lett Mariannnak TDM-je!

Sárospatakon a Rákóczi panzióban szálltunk meg. Szűk udvar, de motorral patentül el lehet férni, várják oda a motorosokat és megszeretgetik őket, ajánlom. Egy éjszaka 2 személynek, két ágyas (nagy francia) szobában 13.000 Ft volt kb., reggelivel, klímás szobával, éjszakai bárral. Szóval szerintem korrekt.

Hazafelé csakis kizárólag zergeb@szta ösvényeken voltunk hajlandók jönni. Sárospatak-Kisvárda-Baktalórántháza-Nyírbátoron keresztül jöttünk haza.

Nem egy nagy út, ha Isten megsegít, ősszel is megjárjuk párszor. Hátha valaki arra készül és lesz valami hasznos neki ebben az írásban.

UI: csak ilyen semmilyen képek lettek, szép helyeken nem álltunk meg fotózkodni, mert rohadt meleg volt a full protektoros ruhában.

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük