EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

Elektromos motorkerékpár a világ körül

Dunlop Roadsmart III on STORMA STORM Pulse a világ első elektromos túra-motorkerékpárja a maga 380 km-es hatótávolságával. Ezt a radikálisan új motorkerékpárt az Eindhoveni Műszaki Egyetem (TU/e) hallgatói fejlesztették, akik 2016-ban egy 80 napos világ körüli túrán vezetni is fogják ezt a motorkerékpárt.

Ehhez a megmérettetéshez a csapat a Dunlop legújabb sport túra abroncsát – a RoadSmart III-at választotta.

A STORM Eindhovennek olyan abroncsra volt szüksége, amely megbirkózik a világ legnagyobb kihívást jelentő útjaival is. Azt követően választották a RoadSmart III-at, hogy tesztek igazolták, hogy elülső abroncsai a főbb versenytársak teljesítményénél 82%*-kal magasabb futásteljesítményt érhetnek el.

Ez a teljesítmény elengedhetetlen egy olyan projektben, ahol a STORM motorosok Európa, Ázsia és Észak-Amerika legnehezebb útjain kanyarognak majd – összesen 26 000 kilométeren.

A STORM Pulse-t a „motorkerékpárok Teslájaként” is emlegetik. Az innovatív, moduláris akkumulátornak köszönhetően a motorosok percek alatt akkumulátort cserélhetnek.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Rövidebb utak esetén lehetőség van arra, hogy csak az akkumulátor-egység egy részét használják, könnyebbé téve így a motorkerékpárt, illetve a kormányzást.

Egy másik ok, amiért a Dunlop RoadSmart III-ra esett a választás, hogy a motorkerékpár-abroncsok 190/55ZR17 hátsó méretkategóriájában a Dunlop gyárt GT és SP (Sport) verziót is, amely lehetővé teszti a motorosok számára, hogy a motorkerékpár karakterisztikájának legjobban megfelelő abroncsot válasszák. A STORM motorkerékpárra a GT verzió került fel, mivel ez a nyomaték és tapadás terén jobban megfelel a 240Nm forgatónyomatékot leadó hajtáslánc jelentette kihívásoknak.

A Dunlop Europe Moto marketing igazgatója, Andy Marfleet büszke arra, hogy a STORM Eindhoven a RoadSmart III-at választotta: „Tesztek bizonyítják, hogy a RoadSmart III rendelkezik kategóriájában a legjobb tapadással és irányíthatósággal száraz útviszonyok között, illetve hihetetlen futásteljesítménnyel. Ahhoz, hogy egy 26 000 km-es világ körüli túra megvalósítható legyen egy ilyen nagy forgatónyomatékkal rendelkező motoron, optimális stabilitásra, tapadásra és tartósságra van szükség. Ezt az abroncsot erre tervezték.”

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük