Egy nő, egy motor és az út
Melyik a kedvenc térségem és miért?
Az Alpokban tekeregtem már két teljes nyarat, először a már említett veterán Yamahával, tavaly pedig a mostani motorommal, egy Harley-Davidson Sportsterrel.
A költségvetésem próbálom alacsonyan tartani, s igaz hogy nem itt a legolcsóbb a benzin, de a hegyek végtelen vadkemping lehetőséget nyújtanak. Másik nagy előnye, hogy az útvonallal nem lehet melléfogni, akár el is dobhatnánk a térképet.
Előfordult például, hogy Svájcból visszafele a jól ismert Stelvio Pass lett volna a célom, de az éjjeli vihar által okozott természeti károk miatt lezárták az utat és más alternatíva után kellett nézzek. Így kerültem a majdnem ugyanolyan magasan, 2621 méteren fekvő Gavia Pass felé, ami azóta az egyik kedvenc hágóm.
Visszatérő vendég lettem a Penserjoch kanyarjaiban is, itt a hegyoldalban legelésző lovak közt, a fűben sütkérezve szinte majdnem úgy érezheti magát az ember, mintha az amerikai vadnyugaton lenne.
Ha pedig egy hosszú megállót szeretnétek beiktatni, erre kiváló a Timmelsjoch, hisz a hágón van egy motormúzeum is ahol akár órákat is lehet bámészkodni.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Ha kíváncsiak vagytok az idei túrára, az úton szerzett tapasztalatokra, és más, kevésbé felkapott útvonalakra, az „Egy Nő Egy Motor és Az Út” facebook oldalon követhetitek majd az eseményeket.