fbpx

Csigatúra 2010. 09. 25-26. Mezőberény

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kipattant ötlet, hogy mi, kicsik, látogassuk meg Ildiéket Mezőberényben.

Bátraké a szerencse alapon és mivel a kis teljesítményű motorok vagy a rutintalanság miatt, minden nagyobb túrából kimaradunk, úgy döntöttünk, szervezünk magunknak egy Csigatúrát. A három grácia (Brigó, Löksi és Én) Csigatúráját.

Pár nap alatt, akkora lett az érdeklődés és annyian jelentkeztek kísérőnek (mert ugye nem lehetünk ennyire őrültek, hogy minden rutin nélkül, hármasban nekivágunk 220 km-nek), hogy saját fórumot indítottunk a Csigatúrának.

A jelentkezők számából hamar kiderült, hogy ennyi őrölt motoros Ildiéknél nem fog elférni, így a helyi panziót, kollégiumot megszállva lefoglaltuk a szobákat!

Ildiék bevállalták, hogy két fogásos ebéddel várnak minket, biztonságban elhelyezhetjük a motorokat náluk és mehet a dínom-dánom reggelig! Még a szervezés javában folyt, mikor elkezdtek érkezni a különböző felajánlások, sütemény és pálinka fronton és ekkor jött az első kérdés: – Hogyan is fogjuk levinni??? – Mert ugye a pakolási lehetőségek elég szűkösek, de előkerültek a dobozok, táskák és minden finomságnak megvolt a helye az indulás előtt egy héttel.

Majdnem 1200 kép a buliról a galériában!Elkezdtük szervezni a találkozási pontokat, hogy mikor, hol és kik csatlakoznak a menethez, kik lesznek azok, akik nem fogják bírni ezt az aszfalt szaggató tempót. Legyártottuk a Csigatúra pólóit is, és átmeneti gazdikhoz kerültek a motorokra felszerelendő plüss csigák.

Összességében véve egy sima gurulásból 3 hét alatt egy Csamos túrát sikerült olyan módon összeszervezni, hogy mi is meglepődtünk, hogy ez lett belőle!

 

Ajánlom másoknak is

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x