fbpx

Felpörgeti a nyár végét a Trousers

The Trousers 2017Már megszokhattuk, hogy a Trousersnél nincs lazsálás, és augusztus végén is eseménydús napok várnak a fővárosi rock ’n’ roll csapatra. A nyár befejeztével sem ritkul a teendői lista, ugyanis új lemezen dolgozik a zenekar.

A nagysikerű Fezen fesztiválon adott koncertet követően két további közkedvelt helyszínen zárja a nyarat hazánk egyik elsőszámú garage-rock csapata, a Trousers.

Kőváry Zoliék a SZIN szerdai napján, augusztus 23-án 18 órától rengetik meg a Szurdi Zsolt színpadot. Másnap már hazai pályán, az A38 koncerttermében lépnek fel.

Különlegesség hogy tv-s forgatás is lesz az este folyamán, ahol a vendégzenekarként a szegedi stoner rock bandát, a Dungaree-t láthatja a közönség.

További fontos információ, hogy az Old Time RNR Magazinnak adott interjúban a Trousers frontembere, Kőváry Zoltán elárulta, ősszel már az ötödik, Invisible Darkness című nagylemezével rukkol elő a csapat.

Kiváltságos helyzetbe kerül, aki ellátogat az A38-as koncertre, ugyanis a srácok már adnak egy kis ízelítőt az új dalokból.

CsamShop motoros pólók 2023 május

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x