Ciprusi túra robogóval
A kánikula és a túra végén már nyavalyogtam rendesen, hogy miért hagytuk a parton a motort, és miért nem azzal száguldozunk körbe-körbe. Aztán elszégyelltem magam: tényleg azért sírok Salamis romjai között, a hullámzó égszínkék tenger partján, hogy melegem van és fáj a lábam? Jó mélyre süllyedtem a homokba…
Ha már robogós és gyalogtúra egyszerre, akkor legyen az igazi! A több száz méterre fekvő Kantara Famagustából könnyen megközelíthető, akárcsak a másik két, keresztes lovagok által kedvelt vár: Voufavento és Szent Hilarion.
Mivel mindhárom vár sziklacsúcsra épült, megmászásukhoz elkerülhetetlen egy jó robogó, amellyel az éles kanyarokkal ellátott hegyi úton jóval könnyebben lehet közlekedni, mint egy autóval. Nagy vagányságomban csak arra nem ügyeltem, hogy mellőzzem a lapos pillantásokat az alattunk elterülő, a motor kerekétől 2 méternyi szakadékkal övezett völgybe. Nem is értem, miért tartottunk a célba érés előtt kisdolog szünetet.
Kezdő robogósként a figyelmembe ajánlotta mesterem a baloldalas közlekedést (itt azért már akad forgalom), és a dupla körforgalmak tömkelegét: tanácsára belőttem, hogy melyik irányba hajtsak ki belőle, és mindenek előtt a megfelelő oldalra. Nem mindig sikerült.
Gondolom kezdő vezetőknek ismerős az alábbi mondat, amellyel a tapasztalt, a hátsó ülésen helyet foglaló társa biztatja a sofőrt, először türelmesen, majd végül kétségbeesetten kiabálva: „Rendben, most már gyorsíthatsz, a bal oldalra, mondom balra, balra! Huhh!” Nem kell idegeskedni, nyugtattam meg, mert azt mindig is tudtam, hogy a bal kezem az, amelyik a szívem felől van… ööö…ugye? Tiszta sor, no para.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A kantarai várból nyílik szerintem Ciprus északi partjaira a legszebb kilátás, a Karpas-félsziget mindkét oldala jól látható: a vár tetején, a magas sziklacsúcson két dologgal küzdöttem: a tériszonnyal és az erős löketű széllel. A vár belsejében, a déli oldalon leültem a tengert csodálni, egy kaporhoz hasonló növény szárait rágcsáltam, és felkészültem a hegyről levezető öt és fél kilométeres, hajtűkanyarokkal megspékelt utunkra. Gyáva vagyok, szidtam magam, mikor az előttem fekvő kanyargós, korlátokkal szegélyezett meredek utat saccoltam, csak azért is levezetek!
A tervem a folyamatos imádkozás volt, és az állandó fékbehúzás, amelyről gyorsan lebeszéltek. „Adj egy kis gázt, most már! – hallottam hátulról. – Nem tesz jót, ha csak gurulunk!” Gá-ázt? Normális vagy? Még a Miatyánkot is elfelejtem, én istenem, jó istenem, lecsukódik már a szemem, jut eszembe, na ne, semmi lecsukódás, meghalás, én élni akarok, koncentrálj! Száguldás, fék, kis dőlés, jobb kanyar, száguldás, fék, kis dőlés, bal kanyar, sose lesz ennek vége, messze vagyunk még Törppapa?
Az izzadtság a szemembe csöpög, muszáj annak a baromnak pont most szembe jönni felfelé, hogy maradt volna inkább otthon! Öt kilométer egy örökkévalóság, de véget ér, üdvözült mosollyal állítom meg a fehér paripát, drága kincsem, ügyes voltál! Az adrenalin szintem az egekben, üvölteni szeretnék. Este jól megérdemelt tengeri herkentyűs meze vacsora Bougazban, a kikötővárosban.
Két strandon átlubickolt nap után egy fél napot töltünk Nicosiában, a megosztott városban, ahol a váron belül található sétálóutcát kettészeli a határátkelőhely. Az átkelő környékén lebombázott, üres házak állnak, a váron belüli szűk kis utcák kis lakásai egy építésznek bizonyára igazi csemege! A néhai várárokba ananász formájú pálmafákat ültettek.
A sétálóutca teljesen európai, a nálunk is ismert márkanevek alatt tömegesen nyíltak ruha- és cipőboltok. A városi közlekedés jóval egyszerűbb robogóval, gyakoribbak a dugók (ami negyven fok feletti melegben nem annyira kellemes élmény), a vezetők előzékenyek, nem idegesek, figyelnek és vigyáznak egymásra. Főleg rám. Mea culpa mindenért.
