HírekMotorokMotorozás

ATNO Forge: Egy motorszerelő műhely a motoros közösségért

atno forge 4Tudod mi az a közösségi műhely? Egy olyan hely, ahol profi körülmények között, profi szerszámokkal, saját magad szerelheted a motorod, és közben még más hozzád hasonló őrültekkel is megismerkedhetsz.

Az ATNO Forge Klubműhely egy új kategória megteremtője: motorépítő műhely, közösségi tér és kávézó egyben. Izrael Norbert és Jeli Attila két motoros jó barát valósította meg ezt az álmát a Népsziget elhagyott hajógyári öntödéjében. Ők a mozgatórugói ennek az új kezdeményezésnek, ami idén májusban indult útjára.

Az egyedülálló koncepció új megvilágításba helyezi a motorkerékpárok köré szerveződő életet, és túl is mutat rajta. Napközben a motorépítés, a közösségi műhely kapja a főszerepet, este pedig inkább a közösségi tér kerül reflektorfénybe. A nyitás óta egyre népszerűbb a hely, de ez nem is csoda, hiszen az alapítók mindent meg is tesznek, hogy így legyen.

Norbert gyerekkorában kezdett motorozni, bár akkor a Simson endurot mindössze két évig gyűrte. A motorozás helyére a sport került, a röplabda és a kosárlabda mellett a mountain bike vette át a főszerepet, cross country versenyző lett. A tanárképző főiskolán tesi szakon végzett, ahogy üzlettársa, Attila is testnevelő tanár lett.

A motorozás akkor jött ismét képbe, amikor Attila vett egy 300-as GasGas motort 2006-ban. Tesitanárként szigorú edzésterv alapján ültek motorra hetente kétszer. 2010-ben Norbert is vett egy Honda CR 250-es és abban az évben már egy romániai extrém enduro versenyen is elindult, amit több verseny követett.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

izrael norbert atno forgeElső motorját 2015-ben építette. Hitvallása szerint az átalakított motorok nem sérülhetnek funkciójukban, ezért napjainkban már saját építésű scrambler motorjával áll a rajtvonalhoz és ér el dobogós helyezéseket. Időközben a motorépítésben is profivá képezte magát.

Még több kép az ATNO Forge-ról a galériában

2017-ben ott hagyta a testnevelő-tanári állását, és nekiálltak az ATNO Forge műhely építésének a népszigeti öntődében, amit végül idén májusban nyitottak meg.

atno forge 3Ha te is kíváncsi vagy, hogy hogy néz ki egy közösségi műhely, hogy lehet egy romkocsmát ötvözni a motorépítéssel, akkor gyere el szombaton az első CSAK NŐKNEK szervezett szerviszakkörünkre, ahol Norbert fog megtanítani minket minden hasznos dologra, amit az olajcserével kapcsolatban tudnunk kell.

Amit adnak: 3 felkészített motor, amin saját magunk fogjuk kicserélni az olajat, és a résztvevők kapnak egy alkalmat a közösségi műhelyben, amikor a saját motorjukon megbütykölhetnek bármit a műhely szerszámait használva. Ha pedig szerencséd van, lesz ott valaki, aki épp segíteni is tud.

atno forge 1

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük