fbpx
EseményekMotorverseny

Csajok a „Kínai Dakaron”

TaklimakanbnrA Tour de Taklimakan rally 2005-ben került először megrendezésre, mára már a Kínai Dakar rally néven emlegetik.

A versenyt a világ második legnagyobb sivatagában, a Góbi sivatagban rendezik meg. Szerencsére Kínában is vannak vagány csajok, így az idei versenyen két lány is indul majd.

Egyikünk Su Yanli, aki a szürke hétköznapokban könyvelőként dolgozik egy pekingi irodában. Azonban, amíg a legtöbb hozzá hasonló nagyvárosi nő vásárolgatással, vagy romantikus sorozatok nézésével tölti szabadidejét, Su sisakot ragad, motoros ruhába bújik, és a távoli külvárosokban versenyzik motoros társaival.

„Imádom a sebességet és a felpörgő motor hangját. Ilyenkor minden gondom magam mögött hagyom, és semmi nem állhat az utamba. A kínaiak még mindig úgy vélik, hogy a motorozás férfi dolog. Szerintük nekünk nőknek inkább valami csendes hobbit kéne találnunk. Szerintem ez a gondolkodásmód teljesen elavult. A zene vagy a horgolás számomra unalmas hobbik, én az extrém sportok szerelmese vagyok, azok közül is a motorversenyzés a szívem csücske.” – mondta Su, aki három éve kezdte a versenyzést.

A Tour de Taklimakan Su első komolyabb versenye, amin máris hatalmas meglepetést okozott mind a mezőnynek, mind önmagának, ugyanis a HT 5.4-es csoportban egy etapon máris sikerült első helyet szereznie.

„Nincsenek elvárásaim ezen a versenyen. Amatőr vagyok, aki csak az élményért motorozik, de természetesen igyekszem a legjobb formámat hozni. A szakaszgyőzelem azonban bebizonyította, hogy mi nők is vagyunk olyan jók, mint a férfiak!”

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A mezőny másik női versenyzője Lu Min (ő látható a képen) hivatásos versenyzőkét vesz részt a Taklimakan rallyn, ezzel pedig a verseny öt éves történelmének harmadik hivatásos női versenyzője. A hosszú hajú 23 éves hölgyről első ránézésre senki nem mondaná meg, hogy milyen elszántan küzd a versenyeken.

„A szüleim azt mondják, a motorozás rendkívül veszélyes egy nő számára. Természetesen vannak félelmeim, de egyszerűen imádom, amikor repülök a motorral, ezt ők is látták rajtam, így mára már beletörődtek a választásomba.” – mondta Lu, majd megmutatta a karján és lábán levő sérüléseket. Lu 2005 óta versenyzik, a tavalyi évtől pedig hivatásosan is, csapata a Xinyuan International motor team.

„A Tou de Taklamakanra úgy tekintünk, mint egyfajta mini-Dakarra. Nagy kihívás számomra ez a 3800 kilométeres verseny, és remélem kellőképpen felkészít majd a jövő évi Dakarra ”

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x