Anyu, a benzintyúk
A családomban sokan járműbolondok, akárcsak én. Volt kitől örökölnöm az autók és a motorok szeretetét. Szerencsére, jó időben születtem, és jó helyre. Szorgalmas, támogató családban nőttem fel, és bár nem lettem elkényeztetve, de mindenem megvolt, amire vágytam. Meg is becsültem mindent, így azt is, hogy akármennyire is tiltakoztak a szüleim az ellen, hogy motorozzak, mégis hozzásegítettek vágyott járgányaimhoz.
Ismerve országunk történelmét, nem minden időszakban volt az a gondja az embereknek, hogy milyen autót, motort vegyenek maguknak. A II. világháborúban, vagy közvetlen utána születettek örültek, ha fedél van a fejük felett, és nem kell éhezniük. Azokban az időkben születtek a én szüleim is.
Apu budapesti srác volt, aki a Vár utcáit, lépcsőit koptatta, mivel a családja ott lakott. Akkoriban ez nem volt luxus, és szerényen, szűkös anyagi körülmények között éltek. Már kisgyerekként is érdekelték a járművek, mint a legtöbb kisfiút. Sokat bámulta a kis utcákon megrendezett motorversenyeket, vagy épp kiment megnézni a nagyobb parkokban száguldó, profi versenyzőket. Sajnos, ahogy teltek az évek, az autó vagy motorvásárlás lehetősége nem jött el, így még kerékpárja sem volt. Amikor már dolgozott, a családalapítás, építkezés vitte el a kereset nagy részét, így akkor már inkább nekem vett kisbiciklit.
Anyu vidéken született, egy Dunántúli kis faluban, ahol még nagyobb volt a szegénység, főleg azután, hogy az orosz katonák szinte mindenüket elvették. Anyu testvére, a nagybátyám leleményes, olajjal, benzinnel fertőzött ember volt, aki egy kis autó-motor szerelő műhelyt is működtetett a pajtában. Ahogy tehette, vett egy Csepel 125-ös motort, és ő lett a falu királya. Senkinek sem volt akkoriban ilyen luxuscikk a birtokában. Utálták is rendesen érte. Később nagyobb motorok és autók jöttek, és nem volt megállás. Nagyban űzte az ipart az öreg, egészen korán bekövetkezett haláláig, melyet nem a járművek okoztak.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Mint jó testvér, Anyut is elvitte olykor a tányérüléses gépen erre-arra. Anyu bevállalós volt, és élvezte, hogy végre hegyeket is lát az út során, nem csak a síkságot. Midőn a Balatonnál kanyarogtak, a tányérülés tartó konzolja megadta magát, és Anyu ülésestől leesett menet közben, ami szerencsére nem vette el a kedvét a motorozástól.
Sok-sok év eltelt anélkül, hogy Anyu motorra ült volna. Aput valahogy elkerülte a motorozás. Őt nem is vittem én sem motorral, mert már attól elment a kedve, hogy álló helyzetben nem stabil alatta a gép, és nem hitte el, hogy nem fogunk eldőlni. Én nem erőltettem, pedig örültem volna, ha megoszthatom vele az élményt. Anyu később is nyitott volt a dologra, de sok alkalom nem adódott arra, hogy magam mögé ültessem. Az én bolondériám azért rendesen átszállt mindkettőjükre, így sokszor segítettek lelkesen olyan szerelési műveletekben is, melyekhez két ember, vagy 3-4 kéz szükséges.
Anyut kb. 15 éve vittem egy V-Rod-dal, de csak pár percig, néhány utcát a környéken. Arra a motorra könnyű felülni hátulra – és leesni sem nehéz – így csak felpattant, és már mehettünk is. Jó, szuper, de ennyi. Nem könyörgött később, hogy vigyem.
Szeretett Édesapám három éve elment tőlünk, így az ő életéből teljesen kimaradt a motorozás. Az, hogy én megtehettem már nagyon fiatal koromtól kezdve, a családomnak, nekik köszönhetem, és természetesen ahol csak tudtam, tudom, viszonzok mindent. Az élményt is viszonozni szerettem volna, így már pár éve fontolgatom, hogy egy nap kész tények elé állítom Anyut, és megmotoroztatom, ahogy kell.
A nyarakat vidéken, a szülői házában tölti. Olykor meglátogatom, és termelem Budapestre a befőtteket, zöldségeket, melyeket ottani tartózkodása alatt termel, készít a téli időszakokra. Ilyenkor megbeszéljük, mikor megyek, és készül. Ezek persze autós utak.
