EseményekMotorkiállítás

AMTS 2021 – Csajok, motorok, de főleg az autóké a főszerep

AMTS 2021Ez az AMTS már nem az az AMTS – jó pár éve külön vált a motorkiállítás, és a rendezvény elsősorban a négykerekűekről szól. Szerencsére azért még elcsíptünk egy-két motort, és végül kettőre sikerült is ráülni, szóval mondhatjuk, hogy megvolt a motoros feeling…

Hol is kezdjem?

Nehéz egy motoros portálra írni egy olyan rendezvényről, ahol tényleg csak mutatóban voltak motorok, talán 10 db sem akadt az egész Hungexpo területén, ha a parkolókat nem számoljuk. Írhatnék persze az autókról is, de azokhoz meg kábé annyit értek, mint Pista bácsi a termonukleáris asztrofizikához, szóval csak úgy tudnám összefoglalni, hogy több pavilonnyi volt belőlük: voltak hangosak, voltak szépek, voltak újak, voltak régiek.

Az Automobil és Tuning Show honlapja szerint ezernél is több verda gyűlt össze, engem személy szerint leginkább az oldtimer-kiállítás nyűgözött le, meg a sok-sok felújított Trabant, ami új életet kapott, és sok közülük bizony forgalomba is van helyezve. Volt egy terület, ahol mindegyik kis Trabi előtt volt egy „előtte” fotó az állapotról, amiben fellelték. Egészen megható volt, olyan, mint egy állatmenhely: nézzétek, ilyen kis szerencsétlenek voltak, de hazavittük, szerettük, és meggyógyítottuk őket!

Augusztus 27-29. között, közel 2,5 év kényszerpihenő után, végre újra megrendezésre kerülhetett hazánk legnagyobb autóshowja, az AMTS. A jubileumi 15. rendezvény, a korlátozások ellenére is több mint 42.000 látogatót vonzott a teljesen megújult Hungexpóra, a nyitva tartás három napja alatt.

A másik kedvenc részemmé az offroad show vált, ahol viszont korántsem a szépségükkel nyűgöztek le a járgányok, sőt, némelyik kifejezetten ütött-kopott volt. A Hungaryoffroad.hu jóvoltából egy demo pályán bemutatóztak a 4x4x EURO TRIAL mesterei, közben lelkesen meséltek az autókról, a hazai offroad versenyekről és versenyzőkről. Az igazán bátrak mehettek is egy pár kört (természetesen utasként), igazán nagy élmény volt a dombra fel-dombról-le-jobbra-balra-dülöngélve homokozás.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

AMTS 2021

Még több kép a galériában az AMTS-ről

A magammal cibált pasi, és még sok más férfitársa számára pedig alighanem az AMTS Carstyling Dolls Show volt az egyik legemlékezetesebb programpont, ahol Nemesvári Krisztina Cofi, Ilka Bardóczy, Kurucz Dalma és Deák Manyi nyűgözték le az erősebbik nemet lenge öltözetű rúdtánccal, karika bemutatóval és némi tüzes tánccal kísérve.

A Show-t egy tuningautó hangnyomás-próbája zárta, ami láttán, pontosan hallatán megfordult a fejemben, hogy talán új kipufogó kell a DR-Z-re is, mert a Martinnal együtt elbújhatok mögötte…

 

 

A cikk a következő oldalon folytatódik a motorokkal, lapozz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

birge

Még a főiskolai évei alatt talált rá az oldalunkra, és akkor szerezte meg motoros jogosítványát is. Azóta több ezer kilométert tett már a motorja nyergében, ami jelenleg egy Suzuki DRZ400. Birge szövegelni is jól tud, amit jól bizonyít saját vállalkozása, a Webszovegek.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük