EseményekMotorkiállítás

AMTS 2021 – Csajok, motorok, de főleg az autóké a főszerep

AMTS 2021Azért motort is találtunk…

Nyomokban volt pár kétkerekű a kiállításon, bár főleg a motorolaj-forgalmazók, autófóliázók standjain díszletként, illetve az oldtimer szekcióban érdekességként. Természetesen mindegyik a közönségtől elzárva, vagy nagy „Kérlek, ne ülj rá” feliratokkal ékesítve.

Egy, csak egy hely volt, ahol nem csupán megengedték, hogy felpróbáljam a motorokat, hanem kifejezetten biztattak is rá; a Vérlovagok, azaz a Sürgősségi Vérszállítás standján állt a három kétkerekű, amiknek még a szirénáit is be lehetett kapcsolni. Itt egy 6 kérdésből álló kvízt kellett kitölteni, amiért egyrészt ajándék fakardot és kulcstartót kaptam, másrészt megtudtam, hogy mennyi mindent nem tudok a véradásról és a Vérlovagokról, pedig rendszeres véradó vagyok.

Pribil Sándor, az alapító sokat mesélt a munkájukról; olyan helyzetekben segítenek, amikor egy kórháznak az ellátáshoz sürgősen extra vérre, vagy olyan vérkészítményre van szükség, amit nem tudnak a kórházi körülmények között előállítani és tárolni. Ilyen helyzetekben a Vérlovagok motoros és autós futárjai segítenek a helyzeten, ők viszik el a készítményt a Központi Vérellátóból a helyszínre, a lehető legrövidebb idő alatt.

A Budapest-Tatabánya távolságon 23 perc a rekordjuk! Havonta több mint 10.000 kilométert tesznek meg, és önkéntes alapon dolgoznak.

A vérszállítás mellett más módokon is segítenek, rendszeresen kampányolnak például a véradás fontossága mellett, és vezetéstechnikai videókkal is edukálják a motorosokat, hogy kevesebbszer legyen szükség arra, hogy sürgősen vért kelljen szállítani a sérültekhez…

AMTS 2021Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen

Motorosként bármikor kerülhetünk olyan helyzetbe, hogy ellátásra van szükségünk a kórházban, és egyikünk sem szeretne azzal szembesülni, hogy nincs elég vér… Éppen ezért fontos hangsúlyozni, hogy – hacsak nincs valamilyen egészségügyi ellenjavallat – egy egészséges ember 56 naponta adhat vért, és minden egyes véradással 3 életet menthet meg. A vér ráadásul csak 5 napig (!) tárolható biztonsággal, így hiába gyűlik össze nagyobb mennyiség egy-egy kampány után, 1 héttel később újra hiány léphet fel.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Összefoglalva a 2021-es AMTS-élményeket, lehet, hogy nem volt túl sok motor, és egyetlen olyan stand sem volt, ahol felfrissíthettem volna kissé motoros ruhatáramat (pedig egy protektoros farmer már nagyon rám férne), de így is érdekesen telt a nap. Benzingőzzel, hangzavarral, offroaddal, egyedi, épített járgányokkal – ahogy az egy AMTS-től elvárható.

 

Fotó: Miskolci Gábor

Páros motoros karkötők a CsamShopban

birge

Még a főiskolai évei alatt talált rá az oldalunkra, és akkor szerezte meg motoros jogosítványát is. Azóta több ezer kilométert tett már a motorja nyergében, ami jelenleg egy Suzuki DRZ400. Birge szövegelni is jól tud, amit jól bizonyít saját vállalkozása, a Webszovegek.hu.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük