Áldásos gurulás Alsó-Ausztria és Stájerország hegyei között
Körbe csipkés hegyek, jobbról a Salza folyó benne a raftingosokkal, csodás táj, térélmény, élvezetes, dinamikus kanyarok, olyan élmény volt ezen a szakaszon motorozni, hogy ezért a pár óráért szívesen dolgozom egész évben keményen! Ez egy páros egyéni motorozás volt. Itt-ott megvártuk egymást, de alapvetően mindkettőnk egyedül motorozta végig ezt a szakaszt.
Én is élveztem ezt az egyedüllét nyújtotta szabadságot, tudtam, hogy egyedül is képes vagyok erre, ugyanakkor jó volt az a tudat is, hogy mégis ott van pár kilométeres körzetben Zoli, és jó lesz majd az élményeket együtt megbeszélni. Együtt, de mégis külön, igazodva mindkettőnk rutinjához. Eltart még egy darabig, mire seggrakéta csajszi lesz belőlem, főleg, hogy nem igazán erőltetem ezt a dolgot, viszont így Zoli is élvezheti a szabadságot, az ő saját tempójában való száguldást.
A csodás wildalpeni szakaszt követően Rasingban tankolás, és irány hazafelé, mert hosszú lesz még az út Kőszegig. Ráadásul a „járt utat járatlanért hagyj el bátran” elv érvényesült, mert Niederalpl és Mürzzuschlag után nem a jó öreg St. Corona felé terveztük elhagyni Ausztriát, hanem felfedező útra indultunk Krieglach irányába.
A 72-es út rövidesen újra 1000 méter fölé repített minket, olyan visszafordítókon keresztül, hogy engem a félelemmel vegyes öröm borzongása hatott át ismét (Zoli már a második kanyar után eltűnt a szemem elől), ez a szakasz akkor is szép kihívás lett volna, ha reggel, kipihenten vágtunk volna neki. Így, a fájdalomtól sajgó, lassan már érzéketlenné váló csuklóval még inkább az volt. De azért teljesítettük az Alpl-St. Kathrein-St. Jakob im Walde etapot is, utána pedig szép lassan leereszkedtünk egészen Neustift a.d. Lafnitzig.
Itt integettünk egy frissen házasságot kötött párnak és a násznépnek, aztán szép lassan ránk sötétedett, mi pedig szorgalmasan kétszer is eltévedtünk egy fél óra alatt, mire sikerült elérnünk a hazafelé vivő 50-es utat. Innentől már Zoli haladt elöl. Egyrészt erősebb a motorjának a fényszórója, másrészt nagyobb a rutinja, így jobban is tudtunk haladni. Én nem is figyeltem innentől kezdve másra, csak őt követtem: ha lassított, lassítottam, ha gyorsított, gyorsítottam, már az sem számított, hogy jóval gyorsabban haladtunk, mint amennyit én egyedül ilyen sötétben kezelni tudnék, de tudtam, hogy Zoli vigyáz rám is, és ennek megfelelően választja meg a sebességet.
Jól elfáradva, de csodás élményekkel telve érkeztünk meg Kőszegre, ahol egyenesen a Bécsikapu étterembe vitt az utunk.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Másnap reggel még Kőszegen, a csodálatos Jézus Szíve templomban mentünk el misére, aztán hazagurultunk Veszprémbe ahol a nagyszülőknél vártak ránk a gyerekek.
Nem volt célom sem sebességrekord, sem bármilyen teljesítményrekord felállítása, csak az, hogy végigmotorozzam a távot, élvezzem a hol közös, hol egyéni gurulást Zolival, valamint a csodás tájat, és hogy az osztrák srác remek fordulatával élve nyeregben maradjak, ami sikerült.
Ha a Nyuszira nézek, még több hála önt el, mert ez a több mint 25 éves vas velem már kétszer is megjárta az Alpok hegyeit.
Szép felidézni, még szebb volt végigélni ezt a pár csodás napot. A visszatekintés, a fényképek nézegetése mindig visszahoz valamit a túrából, de van egy másik nagy előnye is: az élmények megbeszélése nyomán mindig újabb és újabb túratervek születnek.
