Áldásos gurulás Alsó-Ausztria és Stájerország hegyei között
A harmadik napot úgy jellemezném, hogy a pont az i-re, vagy a desszert.
Szép hosszú, több mint 400 km-es szakaszt terveztem be, amiben egyenes csak az alagutak előtt álló jelzőlámpa tartóoszlopa volt.
Az első naphoz hasonlóan a borzongós és mégis szívet melengető reggeli hűvösben vettük be magunkat a már ismerős hegyek közé, és (szinte) máris Reichenau an der Rax-ban találtuk magunkat. Kis kötelező folyóparti megállás, majd irány a Höllental! Ezúttal én is élveztem a kanyargászást, bár természetesen koncentrálnom kellett. Mindent egybevetve felejthetetlen élmény volt.
Annál is inkább, mert a klostertali elágazónál láttam, hogy vár Zoli, és integet. Aztán megláttam az út melletti réten állomásozó rendőrautókat. Szombat révén rengeteg motoros volt kint, kijöttek ők is ellenőrzést tartani. Egyrészről nyugtatgattam magam, hogy a motorjaink friss műszakival rendelkeznek, Zoli a túrára gondosan fel is készítette őket, másrészt azért tartottam tőle, hogy az itteni ellenőrzés szigorúbb, mint az otthoni vizsga, és a Nyuszivas sportdobja miatt baj lehet.
A Sáska gyorsan átesett a vizsgálaton, vissza is adták a papírjait. De a Nyuszkót növekvő érdeklődéssel nézegette a növekvő számú személyzet, alulról is, lámpával is, ami növelte bennem az aggodalmat. Be is következett, amitől tartottam: „Anstarten, bitte” – zajszintmérés következett. Profi eszközök, műszerek, tapasztalt közlekedési felügyelők szeme szegeződött a kis motoromra. „Uram, add, hogy mindent rendben találjanak!”
Az egyik felügyelő a másikat, a vélhetően tapasztaltabbat kérdezgette, hogy jó-e így ez a motor, hogy nincs rajta típusjelző táblácska, a másik bólogatott. Imáim végül meghallgatásra találtak, mert a rend osztrák őre „Könnt ihr weiterfahren” kíséretében visszaadta az én papírjaimat is. Nem mindenkinek volt ilyen jó napja: több motoros kolléga a mi szemünk láttára kapta meg a gyorshajtásért illetve a nem szabályszerűen átépített motorért járó trófeát, de volt, akinél a hátsó gumit ott helyben levették, mert nem volt elegendő rajta a mintázat. Igaz, amit a motoros oldalakon írnak: az osztrák rendőrök nem viccelnek!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A forgalom jóval nagyobb volt, egészen biztosan a szombati nap miatt, rengeteg motoros jött szembe, de annál is többen előztek meg, amitől, bevallom férfiasan, azt sem tudtam, hová legyek félelmemben, miközben a Kalte Kuchl utáni tűéles visszafordítókban terelgettem a vasat, és koncentráltam, hogy meg tudjam tartani.
Az Ochsattel után a 20-as út kereszteződésénél Zoli szokás szerint bevárt engem, amikor két osztrák kolléga állt meg mellettünk. Miután egyikük Zoli álommotorján, a 2014-es Z1000-esen ült, hamar szívélyes beszélgetésbe elegyedtünk. Nagyon kedves és közvetlen volt a két srác, meséltek arról, hogy a Kawa elődjét bizony ellopták, és ez a motor a biztosítási összegből lett. Búcsúzóul a „széles utat” osztrák megfelelőjével intettek: „Sitzen bleiben”, ami annyit tesz, ülve maradni, nyeregben maradni, s talán még jobban kifejezi az épségben való megérkezés fontosságát.
St. Aegyd felé tartottunk eztán, hogy minél több utat felfedezhessünk ez alatt a pár nap alatt. Csütörtökön a valószínűleg nagy tömeget vonzó ünnep miatt nem mertem bemenni Mariazellbe, ezt most pótoltuk. Hálaadásunk után az Erlaufsee felé gurultunk tovább, ami szintén festői szépségű hely. Egy kristálytiszta, fürdésre is alkalmas, türkizkék vizű tó magas hegyek, példásan óvott szépségű erdők ölelésében. Kicsit hasonlít a Hámori-tóra, de sokkal tisztább, rendezettebb minden. A kihagyhatatlan fotózás miatti megállásunk során a pár edzés során rám ragadt igen csekélyke falmászó ismeretemre is szükség volt, de a fák közül a tóra nyíló csodás kilátás és a móka (azért ez nem semmi motoros ruhában) miatt is megérte.
Magas hegyek között megbúvó csodás zöld réteken kerekezve jutottunk el a Hochkarig, miután elhaladtunk az Ötscher mellett. Idő szűke miatt egyik helyre sem mentünk fel, hanem igyekeztünk, hogy Lunz am See felől mihamarabb elérjük a 25-ös, majd a 24-es utat. Az eddigi útért sem lehettünk hálátlanok egy cseppet sem, de ami itt várt ránk, az maga volt a csoda!
