Áldásos gurulás Alsó-Ausztria és Stájerország hegyei között
Nemsokára Türnitz következett, ami csodás látványt nyújtott a körös-körül lévő magas hegyek ölelésében, utána 400 méterről közel 1000 méter magasságba motoroztunk fel, hogy Annabergről visszatekintve gyönyörködhessünk egyet a pazar kilátásban. Az utat Ulreichsberg felé levágva jutottunk el Terzig, ahonnan a bőrig ázós túráról már ismerős szakaszon, de ezúttal ragyogó napsütésben gurultunk Mürzzuschlagon keresztül egészen Semmeringig. Maria Schutz-nál az út le volt zárva, a forgalmat egy pompás panorámájú, igen keskeny úton át terelték Schottwienig, ahonnan ismét az Otterthal-St. Corona-Aspang Markt-Zöbern-Kirchberg a.d. buckligen Welt-Léka utat választottuk Kőszegig.
Legszívesebben másnap frissiben visszamentem volna Höllentalba, de Zoli javasolta, hogy menjünk most az eredetileg harmadik napra tervezett útvonalon, így nem lesz unalmas, visszamenni pedig harmadik nap is jó lesz. Igaza volt.
Másnap reggel tehát pár fotó erejéig felmentünk a lékai várhoz – ha már minden alkalommal itt megyünk el mellette – , majd Bernstein városkán keresztül, Hartberg érintésével Weiz felé vettük az irányt. Itt jobbára forgalmasabb utakon haladtunk, mint az eddigiek, majd egy weizi tankolás után a 64-es úton eltűntünk a hegyek között.
Az út egy nagy kőbánya után kisvártatva bepréselődött két igen meredek, lélegzetelállítóan magas sziklafal közé, de közben úgy kanyargott, mint egy eszét vesztett, vadászok elől menekülő kígyó. Mintha ez így magában nem lenne elég izgalmas, az út kígyója mellett a sziklák közé szorult egy patak is. A legvadabb helyeken útpadka sem volt, csak szalagkorlát akadályozta meg a hirtelen vízbe pottyanást, az éles kanyarokban visszapillantó tükrök mutatták, hogy merre folytatódik az ív, s merről lehet számítani egyidejűleg szembejövő forgalomra, ami nem is ritkán nyerges vontatók, betonkeverős autók formájában jelent meg.
Nem volt idő gondolkodni, hogyan is férhettek be ezek a nagy járművek ide erre a szűk szakaszra, mert vitt tovább az út, de aztán jó pár kilométer után kiszélesedett a látómező. Tulwitz érintésével, élénk zöld, majdnem Kawa-zöld legelők ölelésében felkapattunk egy élvezetes visszafordítókkal tarkított, csodás kilátással hívogató pontokkal megtűzdelt hágóra, amelynek legmagasabb pontja közel 1000 méter. Innen csorogtunk le Frohnleiten vasútállomására, hogy aztán Peggaun átgurulva lassan megközelítsük aznapi úti célunkat, Geistthalt.
Picit eltévedtünk Kleinstübing girbegurba utcácskái között, de mivel volt nálunk részletes nyomtatott térkép, annak segítségével hamar ráleltünk a helyes irányra. Ausztriában szinte minden hegyi út mellett csordogál egy patak, nem volt ez másként itt sem. Szép, üde zöld legelőkkel teli, barátságos hegyek között gurultunk az egyre inkább az erdei fák közé bújó, egyre keskenyebb, s egyre rosszabb állapotú úton. Ilyen rossz burkolattal egész utunk során nem találkoztunk (de valóban csak ez az egy rövid szakasz volt ilyen, amúgy minden más osztrák úton kifogástalan az aszfalt), majdnem olyan volt, mintha otthon járnánk két elmaradott kis falu között, amikor egyszer csak ismét kitágult előttünk a táj, és megpillantottuk Geistthal példásan rendben tartott kis templomának tornyát lent a völgyben.
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
Nem véletlenül Geistthal a hely neve: a varázslatos hangulatú kis falucska úgy bújik meg a hegyek között, mintha teljesen el lenne zárva a külvilágtól. Kicsit elméláztam, milyen lehet ez télen, mondjuk Adventben…
Aichegg irányába hagytuk el a festői szépségű kicsiny falut, egy zöld rét mellett megállva vettünk magunkhoz némi ebédfélét, aztán ismét motorra ültünk, mert kora délutánra a 70-es úton Grazba szerettünk volna érni. Ott szerettünk volna ugyanis ajándékot venni a minket otthon váró két szép szőke, kék szemű legénykénknek, és emlékszem, az én gyerekkoromban ott milyen csodaszép, élethű plüssállatkákat lehetett kapni.
Nos, Grazon átvergődni igen nehéz küldetésnek bizonyult: amellett, hogy kiderült, az általunk érinteni szándékozott útszakaszon semmilyen említésre méltó, könnyen megközelíthető bevásárlóközpont nincs, sem játékboltot nem láttunk, ezen felül megszámlálhatatlan lámpán kellett átmenni, egy csomó helyen útfelújítottak, és a káoszban még a helyes utat is meg kellett találnunk. Végül utóbbi sikerének örülve, Pataki Attilához hasonlóan elhagytuk a várost, abban a reményben, hogy hazafelé csak találunk valami jó bevásárló helyet.
A lüktető forgalommal együtt lüktettünk mi is a 65-ös, majd 54-es főutak aszfaltján, és megállapítottuk, hogy az előző napi hegyi utakat, szerpentineket, az alpesi táj szépségét mindketten jobban élveztük. Sebaj, irány tovább, aztán Oberwart mellett kötöttünk ki az EO szép méretes bevásárlócentrumában, amelyhez hasonló nálunk is akad már jószerével. Az áru kicsivel jobb minőségű, de árban hasonló, mint idehaza; egy biztos, mi nem fogunk sokat költeni ilyen helyen. Vettünk két kicsi, sajnos nem plüss állatkát, de tudtuk, a gyerekek ennek is örülni fognak. Innen az idefelé már ismerős 50-es úton haladva értünk vissza Kőszegre.
