EseményekMotorverseny

A sértettség felülírja a méltóságot

Kis Viki %C3%A9v%C3%A9rt%C3%A9kel%C5%913A MAMS Gyorsasági Szakága hivatalos nyilatkozatot adott ki Kovács Niki, gyorsasági versenyző felcsattanására.

A hölgy sérelmezte, hogy pályatársa, Kis Viktóra kapta a “2012 legeredményesebb pályaversenyzője” elismerő címet. Fekete János, a MAMS Gyorsasági Szakágvezetője a következő közleményt adta ki az esettel kapcsolatban:

“A 2012-es szezon lezárását követően nemrég, december 1-én volt a hazai gyorsasági szakág díjátadó ünnepsége, melyen többek között az egyik csapat – No 1. Mini és Motoros Team – kezdeményezésére a  2012-es év legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzője díj is átadásra került. Ezt a díjat a szakágban szereplő összes csapat szavazatainak alapján Kis Viktória (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team) kapta. Sajnos azonban, eddig még sosem tapasztalt módon a szavazáson alulmaradt másik versenyző, Kovács Nikolett (No 1. Mini és Motoros Team, a díjkiosztón részt sem vettek) egy sajtónyilatkozatot adott ki, megtámadva ezzel a minden csapat által elfogadott és megszavazott végeredményt.

Miután az említett sajtónyilatkozat több ponton is eltér a valóságban történtektől, ezért kénytelen voltam ezt a nyilatkozatot közzétenni a teljes igazság nyilvánosságra hozatala érdekében.

 A díjat – 2012-es év legeredményesebb női gyorsasági motorversenyzője – mint már fentebb említettem, pont a reklamáló versenyző egyesületének kezdeményezésére hirdettük meg, miután az egyesület elnöke arra kapacitált írásban, Kovács Nikolettet jelöljük az év legeredményesebb női motorosa címre a MAMS-ban. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ez több akadályba is ütközött: egyrészt külön női kategória nincs a MAMS-ban a 2012-es esztendőben, másrészt Kovács Nikolettnek esélye se lett volna megnyerni ezt a díjat, miután egy másik szakágban egy hölgy bajnoki címet szerzett. Ezért született a döntés, hogy az ötletet továbbfejlesztve, a gyorsasági szakágon belül díjazzuk a legjobb női versenyzőt. 

De, hogy ne egyedül döntsek, felkértem az egyesületeket, hogy ez alapján döntsék el, kit illet 2012-ben ez a díj. Mivel a No.1 Mini és Motoros Team – ahogy fentebb jeleztem – írásban már Kovács Nikolettet jelölte, ezt szavazatként számítottuk bele az összesítésbe. Továbbá, amikor az egyesületek jelölését bekértem, akkor leírtam, hogy FIM/UEM/MAMS szervezésű versenyeken elért eredményeiket küldjék be. Ez azt jelenti, hogy a Moto GP, a Superbike-világbajnokság (FIM), Európa Bajnokság, Alpok Adria (UEM), illetve az OB (MAMS) futamain elért eredmények számítanak bele az értékelésbe.

Az egyesületek visszaküldték írásban a szavazataikat, amelyben Kis Viktória nyolc, Kovács Nikolett három szavazatot kapott, míg egy egyesület tartózkodott. A tisztesség kedvéért jegyezném meg, hogy amíg Kovács Nikolett egyesülete a versenyzőjét jelölte a díjra, addig a másik jelölt, Kis Viktória csapata Kovács Nikolettre adta a voksát, ráadásul a tartózkodó egyesület, a Hungaroring Sport Zrt. voksát is az utóbbi versenyzőhöz számítottuk hozzá, ugyanis ebben az évben a versenyző az egyik hivatalos arca a mogyoródi pályán található Vezetéstechnikai Centrumnak. Így a hivatalos végeredmény: Kis Viktória 8 szavazat, Kovács Nikolett 4 szavazat.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük