EseményekMotorverseny

A sértettség felülírja a méltóságot

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a két versenyző nem egy kategóriában indult 2012-ben. Amikor a különböző kategóriában induló versenyzőket kell összehasonlítani, akkor mindenki, aki szavaz, nem kizárólag az eredményeket nézi, hanem a teljesítményt is, amilyen közegben az adott eredmény létrejött.

Idén a Magyar Gyorsasági Bajnokság és így a szakág is egy igen nehéz éven van túl. Az SST600 kategória – ebben versenyzett Kovács Nikolett – egész évben indulóhiánnyal küzdött, alig volt meg az értékeléshez szükséges induló. Ugyanakkor a SBK kategóriában – itt versenyzett Kis Viktória – elég erős mezőny volt, hiszen több, a nemzetközi mezőnyben is elismert versenyző indult az Országos Bajnokságon. 

Kis Viktória – egyébként valóban első magyar női versenyzőként – szerzett 1 pontját egy 35 fős férfiakból álló nemzetközi mezőnyben érte el hivatalos nemzetközi versenyen (Alpok-Adria Bajnokság, szeptember 2. Slovakiaring). Ezzel szemben a már fentebb említett kritériumok, hogy mely versenyeken elért eredmények alapján kell eldönteni, ki kapja a díjat, Kovács Nikolett egyetlenegy nemzetközi versenyen sem végzett pontszerző helyen. Az, hogy Kovács Nikolett indult egy, a katari szövetség által rendezett FIM BEJELENTETT, de nem a nemzetközi szövetség által szervezett versenyen – ami ismételten megemlítve, hogy kritérium volt a díj odaítélésénél –, ezért nem vette egyik egyesület sem számításba. Ráadásul a katari nemzeti bajnokság versenyeinek színvonala nem említhető egy lapon az eredmények figyelembe vételénél szempontként említett versenyek színvonalával.

Ráadásul az egyesületek figyelembe vették azt is, hogy Kovács Nikolett 600 cm3-es motorral megy, míg Kis Viktória 1000 cm3-es motorral, ami egy nőnek sokkal megterhelőbb. Azt most nem is említve, hogy a végül a díjat elnyerő versenyző nem SBK, hanem Stock motorral versenyezte végig a szezont, ami gyengébb teljesítményre képes, mint a SBK motorok. Kis Viktória teljesítményének értékelésénél a csapatok ezt is figyelembe vették, valamint azt, hogy Kovács Nikolett sajtóközleményétől eltérően – abban elhallgatva azokat – Kis Viktória a versenyeken elért 5. és 6. helyezései is megbecsülendők.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Továbbá az egyesületek azt is figyelembe vették, hogy Kis Viktória eredményei, mint 10 év tapasztalat hátrányban a másik kandidálttal, erőssebnek tekinthetőek. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években már a Kovács Nikolett eredményei megbecsülésnek örvendtek és igazán nem változtak. 2008-ban a MAMS év versenyzője díjat kapott, illetve tavaly a szakág külön díjazta az endurance világkupa futamon való szereplését, ahol abszolút rangsorban a 18., míg Superstock 1000-ben a 6. lett a csapat, egyéniben pedig nem volt külön értékelve.

Őszintén sajnálom, hogy a kezdeményező egyesület és versenyzője csalódott, hogy a szakágban érdekelt csapatok – melyek szakmai hozzáértését nem az határozza meg, hogy a versenyzőjük egy adott futamon, hányadik helyen és kik mögött végeznek – 2012-ben Kis Viktóriát jelölték többségben a díjra.

A sportember attól is méltó egy elismerésre, ha a második helyet is emelt fővel viseli. Ebben az esetben az ÖNÉRZET és a SÉRTETTSÉG felülírja a méltóságot.”action kovacsniki

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük