EseményekMotorokMotoros túraMotorozás

A második túrám húsvét hétfőn

brigi husvet hetfo motoros tura 2Startolok és indulok fel az út tetejére. Szinte sikongatni lenne kedvem, annyira élvezem a szerpentint. Tudom, hogy gyakorlat teszi a mestert, de nem vagyok elégedett a kanyar bevételével, ahol a felvétel készül, szóval fordulok vissza és le. És vissza. Beállok a párom Transalpja mellé, megnézem a videófelvételt és nyugtázom, igen, jó lesz összehasonlítási alapnak.

Ő is szeretné, ha felvenném, nekem ez kapóra jön, legalább kifújhatom magam. Ámulva reménykedek benne, hogy kellő gyakorlás után nekem is így fog menni a döntögetés. Kb. 10 perc alatt lezavar 4 oda visszát, aztán beporzik mellém. Csinálunk pár fotót és újra nekilódulunk.

Nagy örömömre továbbra is kis forgalmú, kanyargós utakon motorozunk, hihetetlenül szép zöld minden és madarat lehetne fogatni velem, hogy mindezt immáron saját motorral élvezhetem. Jelzek neki, hogy álljunk meg, meg szeretném örökíteni a látványt, meg már a fenekem is sajog, ezen kívül jó lenne megbeszélni, hol fogunk megállni enni és nem utolsó sorban fáradok, mert már amióta pihentünk igencsak újabb két órája gyűrjük az aszfaltot.

Meg is beszéljük, útközben keresünk valami fagyizót ideiglenes éhségcsillapítás céljából, aztán ha hazaértünk rendelünk pizzát. Elfelejtem, hogy kis forgalmú utakra tervezett a navijával. Kis falvakon keresztül barangolunk, így nemhogy fagyizó, de még egy nyamvadt benzinkút sincs útközben.

brigi husvet hetfo motoros tura 4Lassan fogy a türelmem, egy óra múltán jelzek neki ismét, álljunk meg… Felcsapja a plexijét és türelmetlenül rámripakodik, mi van már megint? Próbálom neki jelezni, hogy igencsak eltelt megint egy óra és szükségem lenne egy kis pihenésre, ő ezt nem érti, hiszen egy órája álltunk meg. Igen, 10 percre se és ez a második napom motoron, és éhes vagyok, no meg egy illemhely is jól jönne. Ha rajta múlna akkor ő csak tankolni állna meg, hiszen motorozni indultunk, nem andalogni.

Végül dűlőre jutunk, go haza. Nem megyünk végig a tervezett útvonalon, ezt azért még később hallgathatom, hogy velem nem lehet hosszú útra tervezni. Kb. egy óra múlva tényleg haza is érünk, egy kicsit szomorú vagyok, mert nem érzem jogosnak az engem ért sérelmet, hiszen azért csak majdnem 180 km-t tettünk meg egy hosszabb pihenővel és két kisebb megállással.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Hamar rendre parancsolom az egóm viháncolását és úgy döntök, inkább örülök annak, hogy tegnap óta megint hány alkalommal sikerült elhagyni a komfortzónám határát.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük