EseményekMotoros túraMotorverseny

A 10. BMW Bike Maraton női csapata

Összességében a szombat sikeres volt, sötétedés előtt célba értünk Szombathelyen. Nem emlékszem, hogy valaha is itinerrel mentem volna vacsorázni, de idén ez is megvolt, a vacsora és egy kis sör után elvonultunk aludni.

Másnap hajnalban volt indulás, az első csapat 4:30-kor startolt. Nagyon kellemes volt a hőmérséklet, igazán jól éreztük magunkat, még rendes kávé nélkül is azonnal felébredtünk, a hűvösnek köszönhetően. Nem sokkal messzebb egy búzamező környékén majdnem sikerült összetalálkoznom egy őzzel. Az út jobb szélén leskelődött, és tuti, hogy csak ránk várt.

Amikor meglátott, látszott rajta, mit gondol: „Na, jönnek. Akkor most szaladás jobbra. Jaj, nem mégsem, balra lakom asszem.” Az ABS és a dual fékrendszer igen jó szolgálatot tett, elég nehéz lett volna kikerülni valamit, ami maga sem tudja merre tart. Ezúton köszönöm a Vasmacskának (Honda VFR 800 (RC 46)), hogy megmentette a becses fenekemet!

A vasárnapi szerpentineket nagyon élveztük, majrécsík nem maradt egyik motoron sem. Kicsit jobban együtt mozgott talán a mezőny mint előző napon, többször is volt szerencsém más csapatvezetőkkel csacsogni egy kereszteződésben, amíg a csapattársak keresték a helyes irányt.

Itt említeném meg, hogy elképesztő összetartás volt a bandában, ha valaki az út szélén állt és láthatóan nem az itinert olvasta vagy dohányzott, azonnal mindenki kérdezte, baj van-e, kell-e segítség. Ez volt az, amitől a leginkább úgy éreztem, hogy igazán jó társaságba keveredtem!

A vasárnapi első speciál szakasz végi pihenő volt a kedvencem, kellemes hőmérséklet, szép táj, közös piknik, masszázs a fájós nyakú kollégáknak, aztán indulás tovább.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A vasárnapi szakaszon egyetlen pont okozott fejfájást, a Ford szalonnál sikerült elmenni jobbra, bal helyett, mert a táblát benéztük. Ez plusz kilométerekbe került, nagyságrendileg húszba, plusz az átlagsebesség. Az utolsó speciál szakaszon meg kellett állnunk pihenni, mert egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy az egyik csapattársam lassabban halad, mint szokott.

Kiderült, hogy majdnem elaludt. Gyorsan orvosoltuk édességgel, és már mentünk is tovább. Annyira használt a kúra, hogy a befejező szakasz előtt már meg sem álltunk pihenni, rögtön továbbmentünk, hogy mielőbb célba érhessünk.

A végeredmény: a 34 csapatból a 19. helyet sikerült megcsípnünk, utólag kiderült, hogy volt egy kis zavar az erőben, úgyhogy ez a 20. helyre módosult, összesen 120 hibaponttal. Szerintem ez abszolút jó eredmény, tekintve a balszerencse áradását. Volt itt táska elhagyás, doboz probléma, telefonos átlagsebesség-mérő véglegesnek tűnő elromlása, de mi azért csak végigmentünk, és az előző öt csapat hibapontjait nézve, nem sokon múlott, hogy még előrébb végezzünk.

Tanulságok: kell egy megbízható eszköz az átlagsebesség méréséhez, mert a fejszámolás fárasztó. Nézd meg hatszor, rendesen becsatoltad-e a táskádat és ne rongyolj túlságosan, vagy legalább ne felejtsd el közben, hogy nézni kell a táblákat is. Büszke vagyok a csapattársaimra, hogy első alkalommal vettek részt a versenyen és helytálltak, örülök, hogy velük motorozhattam. Hajrá Csajok, remélem jövőre is ott leszünk!Szőrterápia (Fotó: Lipcsik Gyöngyi)10 bmw bike maraton 2015 9A CsAM csapat az egyik ellenőrzőponton (Fotó: Bike Maraton Egyesület)

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük