fbpx
EseményekMotoros találkozó

13. Motoros Búcsú a balesetmentes közlekedésrehívta fel a figyelmet

13 motoros bucsu ecsed 34Délután 13:00 órától egy különleges és remek elsősegélynyújtó bemutatón vehetett részt a zarándokok, melyet a jászberényi Bercsényi Miklós Általános Iskola három tanulója, Kosdiné Kucsa Andrea vezetésével mutattak be a lelkes, s érdeklődő közönségnek. Az ifjúsági vöröskeresztesek által bemutatott szituációk és technikák bár a motoros balesetekre helyezte a hangsúlyt, de mindenki más is nyerhetett új tapasztalatokat elsősegély nyújtás terén.

Az idei 13. Motoros Búcsú mondhatjuk, a balesetmentes közlekedésre hívta fel a figyelmet, hiszen az elsősegélynyújtó bemutató, a véradás, mint lehetőség mellett, a programokkal párhuzamosan szombati napon ingyenes vezetéstechnikai tréningen vehettek részt az előzetesen regisztrált motorosok, külön helyszínen, a MOTaMOT szervezésében.

A szombati nap délutánján, a szentmise és a motorosok megáldását megelőzően a meghirdetett programnak megfelelően köszönthettük professzor Dr. Papp Lajos szívsebészt, aki a Boldogasszonyról és a Magyarok kapcsolatáról tartott előadást. Értő és felemelő előadás volt, a hallgatóság megelégedésére.

Elérkezett a programok fő pillanata az ünnepi szentmise, melyet Bátor Botond pálos rendi szerzetes celebrált együtt a Felvidéki Motorosok közösségével érkező Novák József atyával, majd mind ketten megáldották a motorosokat. Bátor Botond pálos rendi szerzetes, aki maga is motorozik köszöntőjében elmondta: ismét nagy élmény számára itt köszönteni a motoros zarándokokat.

13 motoros bucsu ecsed 9Szentbeszédében a motorosoknak elmondta, hogy sosem szabad céltalanul közlekedni, „…válassz egy célt és menj, ne tekintgess jobbra vagy balra, mert az mindig veszélyes és balesethez vezethet.” Ugyanakkor rávilágított arra is, hogy nem lehetünk érdektelenek másokkal, lássuk meg a másik egyénben a jót, legyünk másoknak támassza! Egyik kedves film jelenetét is megosztotta a jelenlévő zarándokokkal, az idős Rocky és felnőtt fia beszélgetés pillanatáról van szó, „… számotokra is eljöhet a pillanat, hogy legyűr az élet, de fel kell állni, és menni kell tovább!”

Az alapítvány kuratóriuma és a szervező motoros partnereink köszönik mindenkinek a jelenlétet, az érdekes, s tartalmas előadásokat, a remek bemutatót, a Magyar Vöröskereszt dolgozóinak áldozatos munkáját, az összes résztvevőnek a véradást, hogy hősök lettek, a motoros járőröknek a jelenlétüket, a motorosoknak pedig közreműködő segítségüket. Köszönet jár a helyi motorosoknak a vendéglátásért és a rendezvény biztosításáért!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

13 motoros bucsu ecsed 34Hálás szívvel köszönjük az ünnepi szentmisék tartalmas bemutatását Varga József atyának, Bátor Botond pálos szerzetes testvérnek, a koncelebráló Novák József atyának, felvidékről, a kántor úrnak és a helyi ministránsnak a közreműködést! Köszönet jár az előadóknak és a moderátornak, a mindig kiváló helyi fotósunknak, a videót készítő barátunknak, a hangosításért felelős szakembernek, a büfé üzemeltetőjének, valamint mindenkinek, aki támogatásával vagy felajánlásával, szolgálatával segítette az idei motoros búcsú létrejöttét!

A Jó Isten segítse, a Boldogasszony óvjon mindenkit! Ne feledjétek mottónkat: Jó példával élni két keréken! Széles utat, élményekben gazdag szezont kívánunk mindenkinek!

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x