HírekMotorokMotorozás

Zamárdiban fogták el az egykerekező motorost, aki ehagyta utasát

Egykerekezés motoron

A simontornyai férfi 2022. március 15-én délután komppal érkezett Szántódra. A hajót alig elhagyva egy agresszív gázadással már az első utcában egykeréken próbált haladni járművével, de a hirtelen mutatvány során 25 éves női utasa leesett a motorról. – írta a police.hu.

Még március 15-én történt az eset a szántódi révnél. A gyönyörű, tavaszi időjárásban sok motoros tolta elő a garázsból kedvencét, hogy megjárassa, illetve hogy elindítsa a szezont. Van, akinek azonban nem elég a sok figyelmeztetés, hogy a szezon elején vezessünk óvatosan.

Abszolút érthető, hogy az is, hogy ilyenkor túlteng az adrenalin, és jó érzéssel tölt el a sok irigykedő szempár az út szélén. Muszáj villantani, hogy lássák, hogy te vagy a Jani.

Ebben az esetben azonban Janinak nem úgy jött össze az egykerekező motoros mutatvány, ahogy azt eltervezte. Az egykerék talán túl hirtelenre sikerült, az utassal biztosan nem volt megbeszélve, hogy figyeljen, és kapaszkodjon erősebben, így szegény csaj az aszfaltra huppant.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

“Az ügy adatai alapján egy simontornyai férfi 2022. március 15-én délután komppal érkezett Szántódra. A hajót alig elhagyva egy agresszív gázadással már az első utcában egykeréken próbált haladni járművével, de a hirtelen mutatvány során 25 éves női utasa leesett a motorról. A motoros a járókelők segítségét visszautasította, utasát visszaültette, majd elhajtott.

Edina Race – idén kezdett egykerekezni és már stuntriding bemutatón is szerepelt – VIDEÓVAL!

A Balaton-parti rendőrök Szántódon ellenőrzés alá akarták vonni a járművezetőt, de a férfi a rendőri karjelzés ellenére sem állt meg. Az egyenruhásoknak végül Zamárdiban sikerült megállítaniuk a motorost. A könnyű sérüléseket szenvedett utasához mentőt hívtak, míg a 46 éves sofőrt előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra, ahol ellene a közúti közlekedési szabályok megsértésért szabálysértési indítottak eljárást.” – írta a police.hu.

És hogy mi ebből a tanulság?

Seggre esni a motorról nem hogy nem vagányság, hanem megalázó is. Ezt biztos nem akarjátok magatoknak.

 

A címlapkép illusztráció: ©rmcpherson/123RF.COM

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük