fbpx
EseményekMotoros találkozó

VII. Anonymus motoros találkozó

 

Most végre hajnalig tombolhattunk, és folytattuk a táncolást, amit tegnap abbahagytunk Ildivel és Nikócával, akiket nem ismertem meg… Na, ezért csalókák a fotók, mert élőben teljesen másképpen néznek ki az emberek. Legalábbis nagyobb részt igen! Bár, ezek szerint, Én nem annyira, mert engem megismertek a csajok…

 

De, azért most sem sátorban aludtam, hanem autóban, mert nem láttuk értelmét egy éjszakára felhúzni a sátrat. Elég egy takaró, és kész! Kinn álltunk az autóval a parkolóban. Igazi kakaskukorékolásra ébredtem, méghozzá nagyon közelről, ugyanis egy tyúkudvar mellett volt a kocsi. Nem is nagyon tudtam aludni, és az egyik barátunkkal, Kecskével elmentem kávézni. Edit barátném még javában húzta a lóbőrt az autóban.

A szép hajnali időben, visszafelé sétálva, azon morfondíroztunk Kecskével, hogyan kelthetnénk fel Editet úgy, hogy az emlékezetes maradjon számára. Először úgy gondoltuk, megvárjuk, míg Pocak barátunk felébred, és közösen találunk ki valamit, mert az ilyen dolgokban verhetetlen. Nem bírtuk megvárni!

Kecske odalopakodott a kocsihoz, és felfeküdt a motorháztetőre, az arcát pedig az üveghez nyomta, mint aki felkenődött az autóra. Én már akkor fetrengtem a röhögéstől, és vártam, mi lesz, ha nagy erővel megmozgatjuk a járművet. Nos, a hatás nem maradt el: Edit úgy felijedt, mint aki mellett bombát robbantottak. Amikor meglátta Kecskét az ablakban, az ijedtség utálattá torzult az arcán. Kiszállt a kocsiból, és puffogva magában, csak azt hajtogatta, hogy „Hülyék!!!”. Azt sajnálom, hogy nem volt nálam fényképezőgép… No, de ami késik, nem múlik!

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Még kiültünk kicsit a sörsátor elé kávézni, és figyeltük, ahogyan ébredezik a tábor. Szeretem az ilyen reggeleket a motoros találkozókon. A friss harmatos fű illata, az induló motorok hangja… Csodás!fuzesgyarmat talalkozo 2011 1fuzesgyarmat talalkozo 2011 11fuzesgyarmat talalkozo 2011 3fuzesgyarmat talalkozo 2011 8fuzesgyarmat talalkozo 2011 9

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x