VerSzimó, avagy a határtalan perverzitás tökéletes megtestesítője
A benzincsap nagy Jawáé (a menet mérete passzol), csak a normál állás csöve lett rövidebbre vágva, hogy ne kelljen hamar tartalékra fordítani. A tanksapka híresen szar, itt a betöltő kapott 0,5 mm-es alulemezből hajtott bélést pillanatragasztóval rögzítve, így már megszorul a tanksapka (mióta van benne nyál, talán kicsit túlzottan is).
A csomagtartó az eredetire hajaz, amit reménytelenre rohadt állapota miatt cseréltem, szabvány hidegsajtolt U-vas, szatyorhúzogató, összecsukható, kézi kétkerekű nemtommicsoda, kédergumi és tükörtapéta felhasználásával. A tükröt a szomszéd ház lomtalanításánál mentettem (tudtam én, hogy jó lesz valamire), az egyetlen nem autentikus részlet a sebességmérő, ami egy bicaj komputer.
A szín nem az eredeti, annál kicsit sárgásabb. Ekecs megnyugtatott, hogy Ivánék is azt használták, amit éppen gerelyre bevodkázva éppen keverni sikerült, úgyhogy ne aggódjak. Aki ért hozzá, nem kerül lincshangulatba, amiért nem „gyári” a szín. Az eredeti tulajdonos az eredményt látva (szerencsére nem hallva!) le volt nyűgözve…
A sors iróniája, hogy apám, nem tudva erről a projektről, beszerzett egy gyári S51-est, és én megtapasztalva a Verhovina kritikán aluli lassító berendezését (ezt nekem féknek senki ne merészelje nevezni), valamint apám nem régóta jelentkező ódzkodását minden, a gyáritól eltérő dologtól, a gyári Simson megtartása mellett döntöttem. (Abból is majd chopper lesz!)
A vas ezért lett eladó, és talált új gazdára. Minden más, fönt levő Verhovinánál drágábban, de talán tartalmasabb is azoknál…
Ezt már itt Kaposváron építettem. Eredetileg ezt akartam saját vasnak addig, míg nem szűnnek meg a fékező tényezők. 2015-ben fejeztem be, egy siófoki ürge vette meg a kaposvári barátnőjének, azóta nem tudok róla semmit.
Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book. |
Most segítek egyik cimborának a Jawa634 restaurálásban. Be kell tavaszig fejeznem Simont, az S51-esemet, fut egy Romet Pony durva chopperesítés (Simson blokkal és hátsó lengővillával, Riga első villával, Babetta kormánnyal és üléssel), Piroska néven egy berúgós, kétsebességes láncátdobós váltós, merev-vázas Babetta 207 chopper, Sára néven egy Babetta 210 blokkos, Komar tankos, elöl Komar kerekes, hátul Verhovina kerekes, berúgós chopper.
Hosszú távon tervben van egy Simson Star cruiser és egy Verhovina 6-os boardtracker. Ha úgy sikerülnek, szeretnék velük indulni a Magyar Motorépítő Bajnokságon, vagy legalább a szezonnyitón bemutatni őket. Ha kész lesznek. Igazi ultravad elképzelésem egy igazi merev-vázas, hátul Maruti kerekes, elöl Babetta kerekes, Springer villás, Simson Suhl tankos, négyütemű 50-es robogó blokkos vintage chopper. Csak ezekhez kéne hely, idő és pénz. És mint tudod, egyik sincs…