MotorbemutatóMotorok

VerSzimó, avagy a határtalan perverzitás tökéletes megtestesítője

VerSzimo - Vidék Verhovina átépítésBlokként egy Simson Star blokkját kezdtem el hajtani, a kényszerléghűtés miatt a földutakon se melegedett volna túl. Egyik diákomtól vettem egy ilyet, egész olcsón. Nem zavart, hogy nem lehet elindítani, mert nincs benne gyújtótekercs, gondoltam, majd pótolom.

Ide nekem az oroszlánt is!

Gyanúsan emlékeztetett az érzés a korai korszakomra, amikor még azt gondoltam, mindent meg lehet oldani. Ide nekem az oroszlánt is. (Mi is a Verhovina márkajele? ;)) Persze a vasat olyan kivitelben kívántam elkészíteni, hogy ha nekem kell megjelenjek vele valahol, ne kelljen égnem vele, és ha apám leteszi a lantot (akarom mondani, a jogsit a vitrinbe), játszi könnyedséggel iskolai becenevemhez (Chopper tanár úr) méltó vasat lehessen alkotni belőle.

Következett a szétszedés, rácsodálkozás, elgondolkodás, kétségbeesés, reménytelen depresszióba süllyedés korszaka. Az utolsó csavarig mindent szét kellett kapni és felújítani, beleértve a blokkot is. Elképedve szörnyülködtem, hogy lehet ilyen botrányosan gyenge vázat és hátsó lengővilla felfogatást tervezni.

Ekecs, aki a Rigák, kicsit a Verhovinák jó ismerője, felhomályosított, hogy Ivánéknál a tervutasításos gazdaságban ez természetes volt. Elképedtem. Én Czetkákhoz vagyok szokva, könyörgöm, a csehek JÓL dolgoztak! ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!

Következett az ukrán-német vegyes házasítás. Sok fejtörést okozott. Korábban volt a kezemben egy Mini Riga, melybe S51 blokkot installáltunk, ott elég volt széthúzni a váz főtartót és egy furatot átfúrni. Itt szembesültem azzal, hogy a Simson Star blokkon eggyel kevesebb felfogatási pont van, és semmi nem passzol semmivel.

VerSzimo - Vidék Verhovina átépítés
Az eredeti Verhovina

A karburátor várható, és az előző házasításkor komoly gondot okozó helyigénye miatt úgy döntöttem, közdarabbal előrébb viszem a blokkot, és akkor legalább azt nem kell szétflexelni. A blokk felső felfogató pontját úgyis szét kellett: az eredeti füleket feljebb kellett hegeszteni a vázon.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A vázat a tank és az ülés alatt futó vázrészek összekötésével erősítettem meg, melyhez egy törött irodai szék lábát használtam föl. Megerősítettem a kormányütközőt, és a botrányosan gyönge motorblokk-és lengővilla felfogatást is tisztességesen hozzákötöttem a zártszelvény vázhoz. Sanszos volt ugyanis, hogy a motorerő képes lesz rövid határidővel széttépni azt a fost, amit a gyárban úgy hívtak, hogy váz.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

Vidék

Üdv, Szeva! Vidék vagyok Kaposfőről, de 11 évig Győrben éltem, ott nagyon aktívan építettem motorokat. Elsősorban Jawákkal és CZ-kkel foglalkoztam, de sokféle vas fordult meg a kezeim közt. Jelenleg 50-esekkel dolgozom, csekély szabadidőmben, mert amúgy tanár, kétgyerekes apuka és falusi vagyok. Széles utat, balesetmentes motorozást!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük