fbpx

Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk!

husvetIsmét egy hosszú hétvége, amit ki-ki úgy tölthet el a szeretteivel, ahogy szeretne. Bár mi motorosok legszívesebben motorozással töltenénk, az időjárás nem kecsegtet minket, szinte egész hétvégére esőt ígérnek.

Ma este az utolsó vacsorára emlékeznek világszerte a keresztények, amikor Jézus maga köré gyűjtötte tanítványait. A szertartás után az orgona, a templomok csengői és harangjai ezután elhallgatnak, és csak a nagyszombat esti, húsvéti feltámadási szertartáson szólalnak meg újra. A néphagyomány úgy tartja, hogy ilyenkor a harangok “Rómába mennek”.

Húsvét hétfőn ki-ki hite szerint fogadja a locsolókat vagy megy maga meglocsolni a lányokat, hogy a (pogány) hagyományok szerint így kívánjanak nekik termékenységet. Mi régebben ilyenkor motorozni mentünk… most a gyerekekkel tojást festünk és a lányok a locsolókat várják, a fiúk pedig locsolkodnak. 

Sokan valószínűleg a bővebb családdal töltik ezt a hosszú hétvégét, de azért akad néhány motoros program most is, és még húsvéthétfőn locsolkodós motorozáson is részt vehet, aki szeretne. Arra mindekképp vigyázzatok, hogy – bár hivatalos bejelntésről egyenlőre nem tudok – ilyenkor a rendőrség is fokozottan ellenőrzi a közlekedőket az ország útjain. 

Bizonyára kevesen vannak, akik ilyenkor a számítógép előtt ülnek, azért mégis készültünk egy kis meglepetéssel a húsvét alkalmából: ezen a hétvégén, mától egészen 2018. április 2-ig 10% kedvezményt adunk áruházunk minden termékéből, ha a fizetésnél megadod a NYUSZI18 kuponkódot. 

Kellemes Húsvéti Ünnepeket és a motoros csajoknak sok locsolót kívánunk! 

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán, diplomamunkámat "A Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök" címmel írtam. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 vote
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x