Hírek

Verdanapok 2012

Idén neves sportolók is elfogadták a szervezők meghívását, így a rendezvény történetében először állt sportoló a közönség elé: a Dakaron bizonyító Opel Dakar Team kamionversenyzője, Darázsi Zsolt, hazánk egyik legnagyobb motoros ígérete, Kis Viktória (MetalCom-Adrenalin H-Moto Team), valamint a londoni olimpiára készülő négyszeres Európa-bajnoki és kétszeres világbajnoki érmes Káté Gyula, illetve a 19 évesen idén már kétszeres világbajnokot verő Harcsa Zoltán.

„Mindig szívesen találkozom azokkal, akik kedvelik a motorsportot, és hozzám hasonlóan megfertőződtek a benzingőztől. Jó volt beszélgetni a szurkolókkal, és annak is örültem, hogy a gyerekek közül sokan kezdtek el barátkozni a motorommal. Egy dolog volt szinte elviselhetetlen, az pedig a meleg” – árulta el Kis Viktória, aki a két olimpikonnal együtt válaszolt a színpadon a felmerült kérdésekre.

„Nagy örömmel vettünk részt a Verdanapok immár hagyománnyá vált rendezvényén. Az olimpiára való felkészülésünk a vége felé közeledik, most is a tatai edzőtáborból érkeztünk Zolival ide. Reggel még futnunk kellett egy kört a tó körül, lassan már úgy érezzük mindketten, hogy nem is bokszolóként, hanem atlétaként megyünk Londonba. Jó érzés az, hogy érezzük a szurkolók szeretetét, nagyon feldob lelkileg egy-egy ilyen találkozó” – fogalmazott Káté Gyula, aki bevallotta, nagy álma, hogy éremmel térjen haza az olimpiáról.

Nagyon népszerű volt a Hungaroring Sport Zrt. és a mogyoródi pályán üzemelő Groupama Garancia Vezetéstechnikai Centrum standja. A legtöbben a biztonsági öv szimulátorra voltak kíváncsiak, a legbátrabbak ki is próbálhatták, miért is fontos mindig bekapcsolt övvel közlekedni. Sokan töltötték ki és adták le a Hungaroring által összeállított totót, melynek főnyereménye egy páros belépő volt a július 29-i Magyar Nagydíjra. A szerencsés kiválasztott végül Pákozdi Csaba lett, aki a sorsolást követően még percekig nem akarta elhinni, ezúttal rá mosolygott Fortuna.

„Mindig is szerettem volna kijutni a Magyar Nagydíjra, mert imádom a Forma 1-et. Fantasztikus lesz élőben látni, ahogy Alonso vagy éppen Hamilton elszáguld majd a célegyenesben” – jelentette ki a boldog nyertes, aki elárulta, a feleségét, Csörögi Andreát viszi ki a július végi futamra, noha az asszonyka inkább a tanpályára szóló vezetéstechnikai kurzust nyerte volna inkább meg.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

„A fiam fél éve szerezte meg a jogosítványát, és ahhoz, hogy a közutakon rá leselkedő váratlan helyzeteket kezelni tudja friss sofőrként, jó lett volna, ha részt vehet egy ilyen kurzuson” – vélekedett Andrea, de a szeme csillogása elárulta, azért a belépőknek is örül.Verdanapok 2012 rendezv%C3%A9ny6Verdanapok 2012 rendezv%C3%A9ny biztons%C3%A1gi %C3%B6vVerdanapok 2012 rendezv%C3%A9ny1Verdanapok 2012 rendezv%C3%A9ny2Verdanapok 2012 rendezv%C3%A9ny4Verdanapok 2012 rendezv%C3%A9ny5

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük