MotorbemutatóMotorok

Új év, új Honda

MVTBS2010ABHA Honda 2009 közepe óta teljes erővel készült a 2010-es évre, és ki is tettek magukért. Rengeteg újdonsággal találkozhatunk, ha betérünk egy márkaboltjukba. Az új modelleket a Tokyo Motor Show-n mutatták be.

A krosszmotorozás kedvelőinek nagy örömére, a CRF250R-rel kezdték a palettát, de nem maradhatott el az új Fireblade, és sok más modell mellett a VT750C Black Spirit sem.

A nagytestű robogók piacán igazán nehéz újdonságot mutatni manapság, azonban a japán cégnek mégis sikerült az új PCX 125-tel. A legkorszerűbb technológiák mellett helyet kapott az úgy nevezett “Idling Stop System”, azaz a Start-Stop rendszer, melynek a lényege, hogy 3 perces várakozás után a rendszer leállítja a blokkot, majd gázadásra újra indítja. Így nemcsak a környezetet kíméljük a kipufogógáztól, de hasznos forintokat is spórolhatunk a lecsökkent üzemanyag fogyasztással. A gyártó adatai szerint a 6 literes tank közel 300 kilométernyi üzemanyagot biztosít.

 

 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A Shadow sorozatban sem csalódhatunk, hiszen az új VT750RS nem hazudtolja meg elődeit, sőt még letisztultabb, még tradicionálisabb vonalakat kapott a tervezőktől. A motor szíve egy 745 köbcentis, V2-es blokk, amit már a jól megszokott folyadékhűtéssel láttak el. A hűtőradiátort elegánsan az első vázcsövek közé rejtették, így még klasszikusabb a kinézet. Ülésmagassága 737 mm, mely a gondosan elhelyezett lábtartókkal együtt igen komfortos motorozási élményt nyúlt. Az új üzemanyag-befecskendezőnek köszönhetően gyári adatok szerint 4 litert fogyaszt csak 100 km-ren.

A CBF1000 hatalmas változáson ment keresztül, így az idei évre egy új ruhába öltöztetett bringa várja az érdeklődőket. A megnyújtott műanyag idomok mellett, új LED hátsólámpát, és műszerfalat kapott, így még dinamikusabb, és divatosabb lett a megjelenése. Az előző modellektől eltérően, nem két oldalt elvezetett dupla, hanem 4 az egyben kipufogó dobot kapott. A módosításoknak köszönhetően 106 LE-re növekedett teljesítmény könnyebb kezelésére szolgál még az új alumínium váz, valamint két új első villa és a megerősített lengővilla új rugós taggal.

Hatalmas vízhangot keltett az új VTX1300CX. Mondhatjuk, hogy a Honda megalkotta az első gyári chopperét, mely mérföldkőnek számít a japán motorgyár történelmében. Sikerült olyan forma és stílusvilágot megálmodniuk a japán tervezőknek, ami akár még egy motorépítő figyelmét is felkeltheti. A keskeny első kerék, a hosszú, kidöntött első villák, elegánsan megemelt kormánynyak, az alacsony üléspozíció, mind olyan fogások, melyekkel a motorépítők szoktak vérbeli choppereket készíteni egy-egy gyári modellből. A Honda mérnökeinek zsenialitását igazolja az a letisztultság is, amit a blokk és a tank, valamint a villák és a váz közötti légiesen üres háromszögek mutatnak. Ez idáig gyári choppernél ezen üres terek megteremtése szinte lehetetlen volt. A mérnökök viszont egy frappáns megoldással a vízcsöveket az első henger szelepfedele alá rejtették.

Az ülés extrém alacsonyra került -ami a női sofőröknek igen kedvező- , színre fújt váz, merevváz hatást keltő hátsó villa, nyújtott tank, fordított Y kormány, krómozott alkatrészek, minden ami kell egy jó chopperhez.

Essen egy kis szó a műszaki mivoltáról is a VTX-nek. Egy 1312 köbcentis V2-es, folyadékhűtéses blokk hajtja. A hengerek 52 fokot zárnak be egymással. Az egyenletes járásról dupla kiegyenlítő tengely gondoskodik, a benzinellátást egy programozott üzemanyag befecskendező rendszer biztosítja. Maximális forgatónyomatéka 107 Nm, mely már 2250-es fordulatszámnál a pilóta rendelkezésére áll.crf250fvt750cbf1000cbf1000ora

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük