EseményekMotoros találkozó

Több száz nő Harley-Davidsonon

wrd2008 daytona 3285A világ eddig talán a legnagyobb női motoros felvonulásán, a floridai Daytona Beachen több száz motorosnő gyűlt össze.

Az eseményt eredetileg mindössze 105 főnek hirdették meg a márka 105 éves évfordulója miatt, de később a szervezők megemelték a résztvevők számának felső határát, és nem bánták meg.

Körülbelül 250 motoros hölgy csatlakozott március 4-én Karen Davidsonhoz, a legendás amerikai motorgyár egyik alapítójának dédunokájához, és a hat szerencséshez, akik a „Get Down to Daytona”verseny győzteseként együtt motoroztak el Atlantából a floridai városkába. Az utcákon végighaladva hatalmas ováció és tapsvihar kísérte a dögös csajokat, akik egyúttal a helyszínen adományokat gyűjtöttek a Muscular Dystrophy Association (egyesület az izomsorvadásos betegek megsegítésére) javára.

A szervezők maguk is meglepődtek azon, hogy a kizárólag Harley-Davidsonokból álló menetoszlopban alig lehetett látni a márka legkisebb modelljét, a Sportstert. A részvevő hölgyek nagy része big twinen közlekedik, és tökéletesen meg van elégedve vele.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A legidősebb résztvevő a 76 éves Betty Fauls volt, aki a Motor Maids nevű női motoros klub egyik alapítójának lánya. Az idős hölgy, édesanyja rózsaszín, oldalkocsis Electra Glide-ján érkezett, és azt nyilatkozta, hogy legalább addig szeretne motorozni, mint édesanyja. Dot Robinson 82 évesen tette le motort, és immár lánya is több mint 60 éve ül a nyeregben.

Az esemény hatalmas látványosság volt Daytona szerte, és nem csak a résztvevőket, hanem a TV stábokat és az újságírókat is odavonzotta. A hölgyek viszont csak örültek ennek, és büszkén pózoltak járgányaik nyergében. A rendezvény jótékonysági része is váratlan sikerrel zárult, ugyanis több mint 67 000 dollárt (kb. 13 millió forint?) sikerült összegyűjteni a beteg gyerekek javára.wrd2008 daytona 3280wrd2008 daytona 3281wrd2008 daytona 3283wrd2008 daytona 3284wrd2008 daytona 3286wrd2008 daytona 3288wrd2008 daytona 3289wrd2008 daytona 3290wrd2008 daytona 3295wrd2008 daytona 3297wrd2008 daytona 3299wrd2008 daytona 3303

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük