EseményekMotoros találkozó

Kétszer annyian voltak az oldalkocsis találkozón, mint tavaly

oldalkocsis talalkozo 2015 4A második, immár nemzetközivé duzzadt Oldalkocsis Találkozónak adott otthont a kiskunfélegyházi Parkerdő augusztus 13-16. között A találkozóra a támogatói karszalagok alapján 2000 felnőtt, és közel 1500 gyermek volt kíváncsi idén, ami a tavalyi 1800-fős összlétszám majdnem dupláját jelentette.

A rendezvényt az érdekes és látványos külföldi és hazai oldalkocsis fogatok sokasága mellett a gyermek- és családbarát kialakítása, valamint a helyi mozgáskorlátozott, szociális és gyermekvédelmi egyesületek részvétele emeli ki a motorostalálkozók sorából az esélyegyenlőség jegyében.

Az erdő nagy tisztásán a számtalan árus és büfés mellett színvonalas gyermek és felnőtt koncertek, ugrálóvár, trambulin, oldalkocsis kiállítás és szépségverseny, valamint gyermekmotoroztatás működött a hétvégén. A tavalyi találkozó helyszíne, a kis, árnyas tisztás pedig immár csendes, komfortos kempingként várta a nagy számú idősebb oldalkocsis motorost itthonról és külföldről egyaránt az éjszakai pihenés jegyében.

Az oldalkocsis motorok száma ismét jóval száz felett volt, a felvonuláson és az oldalkocsis kaszkadőr bemutatón pedig több, mint 500 motor és jóval ezer feletti néző vett részt. A találkozót a regisztrációk alapján 14 országból látogatták meg oldalkocsisok. Nagy részük már a búcsúzáskor jelezte, hogy jövőre még több barátjával érkezik, ami a bizalom és az elismerés igazi jele. Terveink szerint 2016. augusztus 11-14. között még nagyobb létszámban lepik el az oldalkocsisok Kiskunfélegyházát!oldalkocsis talalkozo 2015 7oldalkocsis talalkozo 2015 11oldalkocsis talalkozo 2015 15oldalkocsis talalkozo 2015 28oldalkocsis talalkozo 2015 29

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük