EseményekMotoros túra

Tiffany motoros túrája

Tiff 1stFall

Az útnak ez a része tartalmazta Dél-Afrika országait, Namíbiát, Botswánát, Zambiát, Zimbabwét, Mozambikot, Malawit, Tanzániát, Zanzibárt, Kenyát, Etiópiát, Szudánt és Egyiptomot – vagyis a klasszikus Fokváros-Kairó útvonalat kisebb eltérésekkel. Azonban mikor Namíbián utaztak keresztül, Maggie legszörnyűbb rémálma valóra vált: balesetet szenvedtek, Tiff a sérülések következtében az eszméletét is elvesztette. De végül két nap múlva újra úton voltak.

Afrikában az útviszonyok szörnyűek voltak. Általában iszap, homok vagy por fedi az utakat. Néhányszor el is estek a lányok, de végeredményben sikeresen vették az akadályokat. Még azt is, amikor tankig érő vízben kellett átmotorozniuk egy folyómedren. Csodás volt, amikor Zambiában elefánton lovagoltak, vagy Zanzibárban delfinekkel úsztak. Ezek a pillanatok feledtették a sok járhatatlan utat.

Ezen a túrán a legrosszabb talán az volt, amikor a hőségből megérkeztek a téli Európába. Izraelen és Görögországon keresztül jutottak el az Alpok hegyeibe, ahol minden tiszta jég volt, és az önindító ismét nem működött. De hihetetlen élmény volt ez is: a sivatagból hóviharba keveredtek egy héten belül.

Tiff deepsandA túrák alatt sehol nem érezték hátrányát annak, hogy nőként, egyedül vágtak neki a nagy kalandnak. Egyedül a normális WC hiányzott a legtöbb helyen a lányoknak. És persze az utazás alatt megismert emberektől is nehéz szívvel vettek búcsút, tudván, hogy a hatalmas távolság miatt valószínűleg sosem találkoznak majd újra.

Időközben Tiffany alaposan megismerte a motorját. Az apróbb karbantartási munkákat teljesen egyedül végzi már, és vészhelyzetben is azonnal feltalálja magát. Egy alkalommal például melltartójával rögzítette a letört fényszórót, amíg nem talált egy megfelelő szervizt a motornak.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Tiff flyinguphillTiff azt tanácsolja minden kalandornak, hogy ha már megszületett az ötlet, mielőbb meg kell valósítani. Minél több emberrel osztod meg ugyanis az ötleted, annál többször kell végighallgatnod, hogy milyen veszélyes és mekkora őrültség ez a terv.

Ő maga nemrég egy súlyos betegség következtében tolószékbe kényszerült. Orvosai azt jósolták, többet soha nem motorozhat. Ez Tiffanynak olyan volt, mintha egy halnak azt mondanák, hogy soha többet nem úszhat. Így aztán összeszedte minden akaraterejét, és meggyógyult.

Tiff lyingonduneIdén májusban egy újabb túrára készül 1992-es BMW R80GS motorkerékpárján: ezúttal a cél Mongólia. Teljesen egyedül vág neki az útnak, se segítség, se cseremotor, se szervizcsapat, se helikopter, se kamera, se orvos, csak ő és a sok éves tapasztalata. Habár nem mondja, hogy nem lenne jó egy társ…

A tervezett kb. 12 000 mérföldes kirándulás elején érinti majd Magyarországot is, és Romániában meglátogatja majd azt a gyermekotthont, ahol legelső túráján is járt. Ha kedved van csatlakozni Tiff-hez, tudod hol találod…

 

 

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük