TICCI Rockabilly Clothing – 15 éve öltözteti a rock & roll híveit
– A kezdeti időszakban te is varrtál?
– Nem, én a boltban voltam. A mai napig a vevőkkel tartom a kapcsolatot. Beszerzem az anyagokat, mert én tudom, melyik minőségű a jó, melyiket honnan kell rendelni… Az üzletnek ezt a részét egyáltalán nem tudom másnak átadni. Amikor szültem, akkor megpróbáltam, de nem működött.
– Hogyan változott, finomodott a stílusod ennyi év alatt?
– Azt gondolom, hogy egyre bevállalósabb dolgokat csinálok. Régen nyárra készítettem egy 10-15 db-os kollekciót, de nem volt témája, hanem mindenbe belenyúltam egy kicsit, hogy a különféle stílusú embereket ki tudjuk szolgálni. Manapság már tematikusabbak – ilyen volt a tavalyi nyári is, a maga japános-kislányos stílusával. A novemberi ehhez képest elég kemény volt, már-már motoros-punkos. A visszatérő vevőim mindkettőből vásároltak, mert ugyebár nyárra kell egy könnyedebb, színesebb-, míg őszre jól jön egy vastagabb anyagú, sötétebb színű ruha. Próbálom az igényeket is kiszolgálni, de a saját fejem után is menni.
– Milyen dolgok inspirálnak a tervezéskor – filmek, zenék, lelkiállapot?
– Minden tud inspirálni! – a novemberi kollekciómat abszolút Vivienne Westwood. Tavaly megkaptam az életéről szóló könyvet, s miután elolvastam, még inkább rajongtam érte. Eddig is voltak olyan ruháim, amelyek az ő stílusára hajaztak, s régóta bennem volt egy külön kollekció terve. Most megvalósult!
| Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik. Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé! Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.  |
A nyárit pedig, egy ’50-es évekbeli tervező inspirálta, Juli Lynne Charlot, aki kitalálta a „poodle skirt”-öt, ami olyan védjegye az ötvenes évek Amerikájának, mint egy jukebox. Régóta csinálom ezt a fajta szoknyát, de most arra gondoltam, milyen jól lehet játszani ezzel a textilapplikációval. A tervező által készített első szoknyán három pudli kutya volt, összeakadt pórázzal. Ezt textilapplikációval oldották meg, vagyis egy másik anyagból kivágták a kutyákat és rávarrták a szoknyára.
Ez könnyű dolog volt akkoriban, hiszen szinte minden lánynak volt otthon varrógépe, illetve technika órán varrni tanultak. Később, a pudlik után, már volt a szoknyán táncoló pár, bakelit lemez, jukebox… Már az első kollekciómban is volt pudlis szoknya, de eljutottam odáig, hogy már minden van, a lámától a cicáig. Ez egy bájos, vicces dolog.
Nagyon tetszik például Frida Kahlo mexikói stílusa, de annál még jobban a kubai. Inkább a kubai népviseletre építek a 2019-es kollekciómban.
– Menyasszonyi-, illetve kismama ruhákat is tervezel…
– Mint nőnek, az életem különböző szakaszaiban, ahogyan szükségem volt valamire, azt megterveztem. Az emberek 90 százaléka csak esküvőre hajlandó ruhát venni – vagy mint menyasszony, vagy mint menyecske, vagy mint vendég. Egyre több ilyen jellegű megkeresés jött, tehát már muszáj volt menyasszonyi ruhákat készítenem. Amikor 10 éves lett a márkám, úgy döntöttem, csinálok egy saját menyasszonyi ruha kollekciót. Nagy sikere volt, s azóta minden évben tervezek pár új darabot. Ezek mellé jött a menyecske- és a koszorúslány ruha.
Aztán, amikor terhes lettem, akkor rájöttem, nincs mit hordanom. Úgy döntöttünk, hogy csinálunk egy kollekciót és rajtam lefotózzuk. A mai napig rendelnek belőle, de leginkább külföldről. Magyarországon sajnos megoldják egy kismama nadrággal…
– Tehát, akkor külföldről sokkal több a vásárlód, mint itthonról?
– Nem, ettől függetlenül teljesen egálban van. Szerintem azt kellene megtanítani a magyar nőknek, hogy mindig legyenek nők! Amikor eljönnek hozzám és készítek nekik egy menyecske ruhát, ami rájuk van szabva, később ott áll a szekrényükben. Néha-néha előveszik egy-egy alkalomhoz, s azt veszik észre, hogy megdicsérik őket vagy a férfi kinyitja előttük az ajtót – jól érzik magukat. Ekkor elkezdenek hozzám járni és ruhákat rendelni. A férfi csak akkor tudja a nőt nőként kezelni, ha úgyis néz ki!
– Ezek szerint, te a hétköznapokban is így öltözöl…
– Igen, most már megtehetem. Amikor megismerkedtem a férjemmel, akinek van egy Harley-Davidsonja, s szinte minden nap értem jött, amikor bezártam az üzletet, és hétvégén motoros találkozókra jártunk, akkor én is bőrnadrágot vagy farmert hordtam. Ha elmentünk színházba vagy vacsorázni, akkor tudtam kiszellőztetni a szebb ruháimat. Ma már nincs időnk elmenni motorozni, s munka után megyek a fiamért az iskolába, így megtehetem, hogy minden nap a saját tervezésű ruháimban járok.
Volt egy vicces eset: egy hölgy bejött az üzletbe a férjével, ruhát kerestek. Annyira ismerős volt nekem, végül kiderült, hogy a játszótéren mindig figyelte, milyen szép ruhákban ülök. Megkérte a férjét, hogy a születésnapjára szeretne egy ilyen ruhát.
