fbpx
KultúraMotoros zene

Talán utoljára állt színpadra a klasszikus Bon Jovi-felállás

bon jovi rock and roll hall of fame 2018A Bon Jovi zenekart beiktatták a Rock And Roll Hall Of Fame-be, s a hónapokkal ezelőtti beharangozónak, miszerint újra színpadra áll a klasszikus felállás, eleget is tettek. Együtt csapott tehát a húrok közé Jon Bon Jovi, Richie Sambora, Alec John Such, David Bryan és Tico Torres…

A Bon Jovi 1983 óta van jelen a rock ‘n roll világában, töretlen sikerekkel, a tagcserék ellenére. Számos slágert, nagylemezt tudhatnak maguk mögött, s megszámlálhatatlan koncerteket…

Először, 1994-ben, Alec John Such basszusgitáros hagyta ott a bandát. Itt egy érdekesség, amelyről korábbi cikkünkben már olvashattatok: Big Daddy Laca, még a Bon Jovi fénykorában vendégeskedett, a magyar származású Alec-nál.

Richie Sambora gitáros pedig 2013-ban lépett ki az együttesből, s azóta Orianthi-val járja a világot és zenél együtt.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az említett különleges esemény, a beiktatási ceremónia alkalmából, szívmelengető érzés volt együtt látni a régi bandát, akik bizony megöregedtek, de elképzelni sem tudom, ők mit érezhettek újra, együtt, a színpadon… Az egyik legnagyobb régi slágerüket, a Livin’ On A Prayer-t adták elő. Gyere, nosztalgiázzunk!

Forrás, fotó: Bon Jovi facebook

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x