MotorokMotorozás

A Föld napja – Motorral is tehetsz a környezetért

a fold napja 01A természetvédők szemszögéből minden gép, jármű, ami károsanyag-kibocsátást produkál, maga a sátán. Persze, nem vitatott, hogy nem tesz jót a környezetünknek, de társadalmunk, gazdaságunk egyik alappilléréről van szó, ami sajnos kihagyhatatlan életünkből. Annak érdekében, hogy ezek használata mellett is kíméld környezetünket, sokat tehetsz te is, aki nap mint nap él a gépek adta lehetőségekkel.

 

Ma, a Föld napján mindenkit emlékeztetnek a kampányoló szervezetek, hogy mennyire fontos annak megóvása. Gondolhatnád, hogy ha csak egy napra leteszed az autót, motort, akkor az nem sokat számít globálisan. Hihetetlen ugyan, de mérhető ennek az egy napnak is a jótékony hatása. Ha pedig ezen nap hatására hozzászoksz a kímélő üzemmódhoz, akkor nagyon sokat tehetsz a Földanyáért.

Te, és a többi motoros többnyire gépőrült, így egyéb módon is szennyezitek a környezetünket. Autót vezettek, gazt égettek, grilleztek a kertben, sokan dohányoztok is, és különféle vegyianyagokat juttattok a városok csatornarendszerébe, és ezek mellett még egy sor környezetszennyező tevékenységet végeztek, ami szinte fel sem tűnik számotokra.

Ezen a napon kicsit szállj magadba, és figyelj jobban oda ezekre a dolgokra. Mivel a Föld napja vasárnapra esik és az idő is remek lesz, hagyd otthon az autót – főleg, ha az dízel üzemű – és hódolj inkább a szenvedélyednek, a motorozásnak. Így kevésbé szennyezed a levegőt, mivel a motorkerékpárok jóval kevesebb káros gázt bocsátanak ki, mint pl. egy dízel teherautó, busz, vagy akár egy személygépkocsi.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Az még jobb, ha még a motor is a garázsban marad, és egy kellemes erdei gyalogtúra, vagy Duna-parti bringázással töltöd a napot. Ha megpihensz itt-ott, ne felejtsd el összeszedni magad után a szemetet, és azt eljuttatni a hulladékgyűjtőkbe. Kerüld a tűzgyújtást, inkább vigyél magaddal szendvicset, vagy térj be egy büfébe ahelyett, hogy telefüstölnéd szalonnasütéssel az erdőt, ami rosszabb esetben ki is gyulladhat, ha hanyagul égeted a szárad fát.

Terepre tévedve krosszmotoroddal, quadoddal óvd a növényzetet, a gazdák szépen megművelt, bevetett földjeit, a létfontosságú szolgalmi útjait. Ha ezeket széttúrod az őrült csapatás közepette, nagy kárt okozol, amiért joggal ítélhetnek el az illetékes hatóságok, ha az embereik rajta kapnak. Ha terepmotorozásra vágysz, keress fel egy erre szakosodott pályát.

Ha magad szereled a motorodat, akkor is légy körültekintő, és az olajos rongyokat, fáradtolajat gyűjtsd össze biztonságos edényekbe, és add le a gyűjtési pontokon. Ne dobd el az út mentén, ne öntsd a talajra, mivel így hosszú évekig szennyező területeket hagysz magad után.

A Föld napján gondolj arra, hogy ha tönkretesszük a világunkat, akkor a gyermekeink fogják megszenvedni a mi hanyagságunkat, és már olyan dolgoknak sem lehetnek részesei, mint például a motorozás adta élmények.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük