fbpx
EseményekMotorverseny

Szuper robogók és robogó supermotók

supermoto080914 251A robogó- és a supermoto versenyek mezőnyéből is hiányoznak még a lányok, pedig ahogy a motokrosszban, a gyorsasági és a gyorsulási versenyeken, itt is ideje lenne megmutatnunk a tehetségünket. De talán majd a következő szezonra összegyűjtik a bátorságukat a hölgyek.

Borongós reggel, csípős őszi szellő fogadta azokat a versenyzőket és kísérőiket, akik fontosnak tartották, hogy a Supermoto Magyar Bajnokság megszerezhető pontjainak szétosztásába ők is beleszólhassanak. Többen még egy plusz pulóvert is magukra húztak, és esőtlen időt könyörögve tekintgettek az ég felé.

Az edzések közeledtével azonban már senki nem figyelt az időjárásra, a versenyzők és szerelők a várható nagy csaták előkészületeivel voltak elfoglalva. Dél felé úgy tűnt, hogy a depót is kinőtték. A 68 versenyzőnek meg kellett egyeznie egymással a tábor betonnal burkolt területeiért. A korábbi létszámhiányról szóló ijesztgetések hiábavalónak bizonyultak, 31 supermotós és 37 (!) robogós illetve MZ-s vágott neki a szabadedzésnek.

 

Az edzések bizonyos mértékig már előrevetítették a várható nagy versenyeket. A robogók kezdtek. Vágó Ákos nem vitatkozott, 48,299 másodperces eredményét nem lehetett überelni. De ha mellétesszük az utána zajló edzésfutamban az „aggastyán” Lovas János széria Suzukival futott 49,523-as körét, akkor Vágó ideje már nem is olyan fantasztikus. (Vagy inkább Lovasé a nagyon gyors?)

A supermotósok kisebb aggodalommal gondoltak a júliusi verseny off-road szekciójára, mely akkor a körök fogytával egyre járhatatlanabbá vált. Ezúttal azonban, a múltból tanulva a supermotót kedvelő rendezők derekas, körültekintő (és rendkívül szakszerű) munkával előkészített terepszakasza szinte sértetlenül kitartott a verseny végéig.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A szabadedzésen Kökényesi volt a leggyorsabb, őt a szlovák Solik követte, harmadik helyen a fiatal, tehetséges Beno Stern tanítvány, Iztok Zsivko törekedett. Aztán a mért edzés előtt Zsivko edzői tanácsra feltett egy új gumit – olyat, amit Kiskökény gépén látott – amivel 3 mp-et javított, és vitte el a pole-pozíciót. Kökény 2., Solik a 3. helyről rajtolhatott. Az Openben Bohács Róbert száguldott a leggyorsabban, mögötte négytizeddel Németh József és Koczka Tamás volt lemaradva. Az UP Open (Amatőrök) osztályában Papp Zsolt messze a mezőny előtt tartózkodott.

A versenyek az edzések sorrendjében zajlottak. A robogók mindkét osztálya tele volt tűzdelve nagy nevekkel, szinte a gyorsasági sport teljes élvonala rollerre pattant. Mindkét futam parázs küzdelmeket hozott, egy néző meg is jegyezte, hogy a Moto GP sem izgalmasabb náluk. Vágó Ákos dupla győzelemnek örülhetett, mint ahogy Magda Attila is duplázott a második helyen. Az első Speciál futam harmadikja Füleki Ádám, a másodikban Pendl András birtokolta a kisdobogót.

A Széria osztály mindkét versenyét a GP-t megtapasztalt Sebestyén Péter zsebelte be, megelőzve Szabó Gábort és Juhász Dávidot. A második futamban Juhász Dávid a második, a legidősebb magyar motorversenyző Lovas János a harmadik helyen futott be. Az MZ-sek között Árvai István egy második és egy első, Kukkel László egy első és egy második, Almási Szabó Ottó két harmadik helyezésnek örülhetett. A gyorsaságis kismotorok versenyét Halmy Mátyás nyerte Vári István előtt.

Az Amatőr SM (UP Open) kategória 10 fős mezőnyében csak a helyezésekért folyhatott harc. A győzelmet mindkétszer Papp Zsolt vitte haza. A második és harmadik helyeken a szlovák Jan Rumpli és Csarni Sándor osztoztak. Az Openben Bohács Róbert az év bakiját követte el. Első futambeli győzelme után a második futamot is végigvezette, és biztos győzelme tudatában, a célegyenesben lelassítva egykerekezéssel ünnepelte magát, miközben a mögötte fujtató szlovák Roman Répa fullgázzal rárontva négy század (!) másodperccel megelőzve lökte le őt a dobogó tetejéről. Bohács fanyarul mosolyogva vette át az ezüstöt. A tapasztalt korú Németh József biztos harmadik helyezése dícséretre méltó.

A Nemzetközi és Prestige osztályban elmaradt a várt nagy viadal. Kökényesi második rajthelye ellenére fékezhetetlenül vágódott ki a rajtnál, és süvöltő Apriliájával körönként teljes másodperceket verve az ellenfelekre, kettős rajt-cél győzelmet aratott. Zsivko és Solik időnként jókat kakaskodtak, de a második lépcsőfok mindkétszer a szlovén versenyzőt illette. Solik harmadik helyezései biztosan tartják őt a Magyar Bajnokság második helyén.

Délutánra az időjárást is felmelegítette a túlfűtött hangulat, így kissé viccesnek tűnt, hogy a díjkiosztó befejezése után csendesen szemerkélni kezdett az eső. Dícséret a kakucsiaknak a rendezésért, köszönet a versenyzőknek a látványos csatákért, melyen a többszáz néző nagyszerűen szórakozott.

„Jó mulatság, férfi munka volt!” Találkozunk Október 4-5-én a szegedi Tisza-parton.supermoto080914 145supermoto080914 219supermoto080914 252

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x