EseményekMotorverseny

Fogd rá a nyuszira: MAMS Női kupa 1. forduló

mams noi kupa 2010 1 futam 63Április 2-án, húsvét péntekén visszavonhatatlanul megkezdődött a Hungaroringen az idei gyorsasági motoros versenyszezon, a MAMS Női Kupa, a VII. Dunlop Trophy for Ladies, az Országos Bajnokság, valamint a VII. Dunlop Trophy versenysorozatok első fordulóinak szabadedzéseivel.

Az időjárás nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz, egy napsütéses, igen kellemes tavaszi csütörtököt követően péntekre a hölgyek első szabadedzésének kezdetére az aszfalt hőmérséklete éppen, hogy elérte a 13 fokot, és az eső is szemerkélni kezdett. Ennek ellenére a mezőny javarésze bátran, bár kissé dideregve vágott neki a helyenként vízcseppektől csúszós aszfaltcsíknak.

A második szabadedzésre az égiek megkönyörültek, a nap is kisütött, sugarainak hatására melegebb lett, így azok is felmerészkedtek a pályára, akik egy kicsit elbizonytalanodtak, és az első edzést kihagyták. 

Péntekről szombatra a lányoknak nem volt túl sok idejük aludni, mert már reggel 9 órakor nyitva állt a boxutca, hogy az időmérő edzésen mindenki igyekezhessen számára a legjobb rajtpozíciót megszerezni. Ezen a reggelen ugyancsak talajmenti fagyok voltak, és a napsütés ellenére 9 órakor árnyékban az aszfalt hőmérséklete alig közelítette meg a 6 fokot. A hűvös idő és a nem túl kedvező tapadási viszonyok ellenére az időmérő rendben lezajlott.

Az idei gyorsasági motoros versenyszezon első, szezonnyitó versenye a Hölgyeké volt, mely 12.30-kor vette kezdetét. A figyelem középpontjában a rajtrácson tíz hölgy sorakozott fel, hogy a piros lámpa kialudtával megkezdje a 8 körös versenyt. A köridők tekintetében a mezőny nagyon sokat fejlődött, többen a tavalyi legjobb idejüket is megfutották, illetve annak közelében motoroztak. Azoknak sem kell csüggedniük, akik még nem jöttek bele, ez még csak az első verseny volt idén, előttük a szezon a fejlődésre. 

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

A két értékelésnek – MAMS Női Kupa, illetve VII. Dunlop-Trophy for Ladies – köszönhetően több versenyzőnek van esélye dobogós pozíció elérésére, mely motiválja a mezőnyt, hogy a résztvevők kihozzák magukból az adott versenyen a maximumot.

A MAMS Női Kupát szinte kötelező jelleggel Kovács Nikolett nyerte meg Koncsek Hajnalka valamint Majzik Ibolya a Horimoto Racing Team versenyzőnője előtt. Ibolya teljesítménye a számára új Yamaha motorral meglepetés volt, mert a csapat nem számított arra, hogy már az első versenyen a MAMS Női Kupa III. helyezettjeként érkezik célba.

A Dunlop Trophy for Ladies értékelésben Vaslaki Tímea diadalmaskodott Süli Eszter, a Horimoto Racing Team versenyzőnője és Kissné Kerék Anikó előtt. Az időmérő eredménye alapján Eszter dobogóra állására senki sem számított, azonban egy összeszedett motorozással felküzdötte magát a II. helyre.

A következő fordulóra április 23-án pénteken kerül sor. A lányok várnak mindenkit, hogy szurkoljanak nekik. Akipedig eddigmég gondolkodott, de kedvet érez a motorversenyzéshez, még megfontolhatja, hogy csatlakozik a versenyzőkhöz, hiszen a rajtrácson van még hely, és ez a férfi mezőnyre is igaz.

majzik ibolya mams noi kupa 2010 1 01

majzik ibolya mams noi kupa 2010 1 02

mams noi kupa 2010 1 futam 14

mams noi kupa 2010 1 futam 19

mams noi kupa 2010 1 futam 21

mams noi kupa 2010 1 futam 22

 

mams noi kupa 2010 1 futam 26mams noi kupa 2010 1 futam 28

mams noi kupa 2010 1 futam 30

mams noi kupa 2010 1 futam 31

mams noi kupa 2010 1 futam 34

mams noi kupa 2010 1 futam 5

mams noi kupa 2010 1 futam 71

 

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük