fbpx

A Női Gyorsasági Európa Bajnokság zárófutama

EWWfinale08A versenyzők már melegítik a motorokat az idei év legnagyobb női motororversenyére, a Női Gyorsasági Európabajnokság utolsó futamára. Az UEM által szervezett versenysorozat idén a spanyolországi Albacete versenypályáján felyeződik be október 12-én.

Európa leggyorsabb motoros női, az országos bajnokságok győztesei (már ahol van ilyen) fognak október közepén ringbe szállni az Európa Bajnoki címért. Ezen a hétvégén a közönség is kivételes lesz, hiszen ekkor zajlanak majd a Moto GP és a Superbike futamok is. Az utolsó verseyen tehát még inkább a figyelem középpontjába kerülnek majd a lányok. Nemcsak azok, akik az európabajnokság összes futamán részt vettek, hanem akik csak erre a versenyre váltanak wild cardot (további info az [email protected] címen).

 

Míg a Superstock 1000-es kategóriában a német Nina Prinz 18 pont előnnyel már a dobogón érezheti magát az olasz Lara Cordioli előtt, addig a Superstock 600-as géposztályban a cseh Marketa Janacova és a holland Iris Ten Katen hatalmas csatát vív majd a győzelemért. Mindkettőjüknek 45 pontja van a jelenlegi állás szerint. Azért érdemes megemlíteni, hogy ebben a kategóriában lesznek még páran, akik beleszólnak majd a végeredménybe, köztük a szlovén Tina Katrasnik, az olasz Sharon Mermet és a magyar versenyzőnő, Kovács Niki is.

Ez a hétvége különleges alkalom lesz a csapatoknak, hiszen most a nemzetközi média figyelmét is felhívhatják arra, hogy az elmúlt néhány évben milyen sokat fejlődtek a motoroversenyző nők. Szurkoljunk együtt Kovács Nikinek október 11-12-én!

CsamShop motoros pólók 2023 május

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

0 0 votes
A cikk értékelése
Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x