fbpx

Szilvi: évekig kitartóan álltam a pálya mellett

Varga Kálló Szilvia Supermoto From Hungary9 évesen kerültem közelebb a motorokhoz. A család baráti köre motorozott, és szivesen vittek magukkal gyerekként minket is, egy-egy alkalommal. Már akkor is a krosszmotorokat szerettem, és vágyakozás fogott el, hogy egyszer majd én is motorozzak.

Teltek múltak az évek, és a vágyakozás csak egy üres kívánság maradt. A szüleim sem támogatták ezt a dolgot, mivel édesapámnak fiatalabb korában volt egy csúnya motorbalesete.

16 évesen ismertem meg a férjem, aki természetesen már akkor egy sárga Simsonnal szelte az íveket. Teljesen beleszerettem mindkettőjükbe.

A motorozas nekem egyet jelentett a merészséggel, sőt vakmerőséggel. És e kettő dologtól láttam annyira szépnek.

A férjem következő motorja egy supermoto lett, itt ismerkedtem meg a supermoto fogalmával is.

A rózsaszín köd 2 évig tartott, a férjem elkezdte cserélgetni a motorjait és a párkapcsolatait is.

Teltek-múltak a viharos hónapok, de a vágyakozás mindig bennem maradt, a motorok iránt.

A férjemmel újra járni kezdtünk, és megkezdődtek a sikerei supermoto versenyzőként. Egyre jobb lett. Tudása szépen ívelt felfelé, és én évekig, kitartóan álltam a pálya mellett, hogy szurkoljak neki, nézzem őt. Közben mardosott belülről valami, hogy én miért nem csinálhatom ezt, tehetetlennek éreztem magam.

2016-ban összeházasodtunk. Én elkezdtem a motoros jogsit, aztán a tervezett baba hamar meg is jött, állapotos lettem. 2017-ben férjem megnyerte a supermoto bajnokságot. 6 hónapos kismamaként néztem végig, ahogy az utolsó futamban háromszor esett el és vérre menő harcot vívott a bajnoki cimért.

A babás időszak közben létrehoztam egy Instagram oldalt, a Supermoto From Hungaryt. Rengeteget foglalkoztam azzal, hogy nepszerüsítsem itthon a supermotót. Volt olyan időszak amikor órákat töltöttem ezzel. Gyártottam a tartalmakat, agyaltam hogyan lesz még jobb. Senki sem kért meg rá, de azért egy köszönömöt egyszer elfogadnék.

Eltelt néhány év, és egyik nap arra keltem fel, hogy döntöttem, nekem akkor is kell motor. Persze évek óta mondogattam, de most komolyan is gondoltam. Rendíthetetlen voltam a témában. Egy hét múlva már ott vírított a kis pitbikeom, ami nem is olyan kicsi, se erőre, sem küllemre.

Varga Kálló Szilvia Supermoto From Hungary

160 ccm négy ütemű erőgép, az én termetemhez tökéletes. 2-3 alkalom telt el és már egészen tűrhetően mentem. Legalább is magamhoz képest.

Azt hittem bonyolultabb a dolog, mindig a váltástól tartottam. A férjem kitartó edző. Eddig én álltam a pálya szélén, most ő.

Már együtt is ki szoktunk menni endurózni. Imádom. Születésnapomra kaptam egy csodaszép supermoto szettet a kis motoromba. Terveim szerint jövő nyáron már supermotoként fog tündökölni, én pedig felmerészkedem vele egy pályára.

Ajánlom másoknak is

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

5 1 vote
A cikk értékelése

Subscribe
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x