fbpx

A supermoto magyar bajnok visszatért

kecskemeti mark supermoto 1Kecskeméti Márk Supermoto magyar bajnok – aki nem csak hazánkban, hanem országhatáron túl is állt már a dobogó tetején, hiszen az osztrák és szlovák mezőnyben is az aktuális szezon legjobbja lett  – idén nem tudott az OB-n versenyezni egy sérülés miatt, de a 2018-as szezonra már elkezdte a felkészülést.

 

 „Jövőre már nem a Tomracing színeiben indulok, mert nem egyeztek az elképzeléseink a csapattal és nem kaptam meg azokat a támogatásokat, amiket vártam és ígértek”– nyilatkozta a bajnok.

Idén szeptember nyitóhétvégéjén, az Euroringen ült elsőnek motorra, ahol egy 2007-es géppel is a jelenlegi mezőnyből kimagaslóan motorozott a második helyen Ádám Misit üldözve. Ám a harmadik körben feladni kényszerült a versenyt, mivel ideiglenes motorjában a szelephimba eltörött. A következő megmérettetésre október 15-én Visontán, az évadzáró Super Monkey Day-en került sor, ahol szintén a sajátjánál gyengébb motorral rótta a köröket.{loadposition cikkreklam}

A délelőtti edzésen is már a 2. helyen végzett Ónodi Beni mögött, majd a délutáni első futamon az utolsó előtti helyről indulva 2 kör után megszerezte a vezetést, amit a leintés pillanatáig tartott. Márk így reményekkel teli várja a következő esztendőt:

 „Ahol egyszer sas voltál, oda ne menj vissza verébnek!- szokták mondani, én pedig nagyon is komolyan veszem, hogy ezért  a dobogó legfelső foka ismét a cél. Újra gondolkodom a külföldi versenyzésben is, ez hamarosan kiderül, illetve pár héten belül elkészül a saját motorom is.  Ezúton szeretném megköszönni a szponzoraimnak, hogy hisznek bennem, a támogatásukat megpróbálom azzal meghálálni, hogy nekem intik le elsőnek azt a bizonyos kockás zászlót.”

Az évadzáró után a srácok megpihennek, majd év elején indul az olasz edzőtábor, hogy 2018-ban elsőként Máriapócson ismét megmutassák mitől is olyan izgalmas a supermoto szakág! Érdemes lesz ellátogatni a RabócsiRingre! 

kecskemeti mark supermoto 5kecskemeti mark supermoto 5kecskemeti mark supermoto 5kecskemeti mark supermoto 5

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutását 1995-ben kezdte gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgázott a JATE Budapest Média Intézetében Kommunikáció és PR szakon, diplomamunkáját a Magyarországon kapható motorkerékpármárkák image és a vásárlói attitűdök címmel írta. 2006-ban alapította meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook Hozzászólások