HírekKultúraMotoros zene

Széles Utat minden motoros lánynak! – itt a Royal Zenekar új klipje

Royal Zenekar Széles Utat videoklipElkészült a videoklip a Royal Zenekar dalához, amit szemmel láthatóan imádnak a motorosok. Lehet, hogy te is szerepelsz benne?

Még 2021 márciusában, a COVID-19 miatti lezárások alatt töltötte fel Facebook hírfolyamára Svraka Joci azt a dalt, amit egy motoros haverja “rendelt” tőle. Habár József maga nem motoros – 3 km Babettázástól eltekintve – mégis jól elkapta a biker feelinget.

Az első akusztikus verziónak több mint 40 000 elérése lett a Facebookon. Később a haverok unszolására YouTube csatornát is indított, és már ott is 1500-an látták ezt a dalt. De ide kerülnek azok a dalok, amelyeket a Tűzoltóságnál töltött munkaidejében ír.

Most, hogy felkerült a videoklip is a csatornára, szinte felrobban tőle a net. Legalábbis motoros körökben. Már 13 000-nél jár a megtekintések száma.

A Széles Utat című számot klasszikus motoros nótának mondanám. Minden közhely benne van, ami miatt szeretünk motorozni. Szembe fúj a szél, a motorosok jó emberek, segítik egymást és céltalanul motoroznak két keréken a lenyugvó nap felé, miközben haza várják őket/minket.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Azt, hogy ezzel az életérzéssel nagyon is tudnak azonosulni bikerek, az is jól mutatja, hogy a forgatásra nagyjából 80 motoros gyűlt össze Siklóson. Lányok saját motorral kevesen voltak, főleg utasként érkeztek. Svraka Joci, a Royal Zenekar alapítója úgy izgult a felvételek előtt, mint amikor gyermekei születtek (van neki 4 is).

A Royal Zenekar alapítója immár 25 éve zenél, 13 éve tűzoltóként dolgozik. A saját dalok többnyire a munkaidőben, a várakozások alatt születnek (minél több ilyet kívánok neki!). Az együttes profilja elsősorban esküvők, bálok vendégeinek szórakoztatása a lakodalmastól a rockzenéig.

Mitől sírtak be a „tupír-korban” a rockzenészekért a csajok?

A motoros dal szerzője a forgatás alatt maga is kedvet kapott a motorozáshoz, úgyhogy már folyamatban van a jogosítványszerzés is. A kinézett motor pedig mi más lehetne, mint egy cruiser.

Ez a zene bármelyik motoros találkozón megállja a helyét, amit az is bizonyít, hogy a Széles Utat című dal megjelenése után már meghívást is kaptak motoros találkozóra fellépő zenekarként.

Külön köszönet a Royal Zenekarnak, amiért a motoros lányokat is beleírták a dalba. Ezzel újabb rajongókat szereztek maguknak. Kedvem is támadt bulizni egyet…

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük