EseményekHírekMotorverseny

Supermoto OB és Alpok-Adria Bajnokság, 2008. július 20. Kakucs

supermoto kakucs 080720 0222Openben a rajt után Haikovszki győzelmére mérget lehetett volna venni, őt azonban a krosszban nélkülözött gyakorlata fosztotta meg ettől. A lépcsősre töredezett homokban lefeküdt, a volt krosszos szlovák Repa könnyedén ment el mellette. Haikovszki bukásával Bohács előtt villant fel az ezüstös hely reménye, de négy másodperces hátrányát már nem tudta lefaragni, így be kellett érnie a harmadik helyezéssel.

Az amatőrök (Utánpótlás) első futamát meglepetésre Csarni Sándor nyerte. Második Kiss-Jakab József, harmadik helyre Kovács Zsolt futott be 250-es gépével. A superquadoknál az ír Donelly verhetetlen volt. Az Európa-bajnok Sobczyk kóstolgatta egy darabig, de le kellett nyelnie a brit békát. Farkas Tamás szépen helytállt az elit mezőnyben, kik az ő meghívására jöttek Kakucsra.

supermoto kakucs 080720 0256A második futamban újra Litavszkinak állt a zászló az MZ trófeáért, de motorja másképp gondolta. Az izgalmas vetélkedésben – hárman űzték egymást 1 másodpercen belül – Kukkel lett a győztes, Kovács Gábor és Keskeny Balázs előtt. A robogósok között ismét Lovas János vitt mindent.

A Prestige második futamának rajtját a csinos tribünön tartózkodó szép számú nézősereg állva várta. Itt igazi csemege kínálkozott. A rajtnál Schruf kirobbant, mögötte Zivko, Kökény Apriliája felágaskodott, gázt el, Hochreiter lendületében rátámaszkodott Kiskökényre, közben a két első megszökött. Zivko nem bírta sokáig a stresszt, a földön tévesztett, Kökényesi feljött a második helyre.

supermoto kakucs 080720 0514Közben Hochreiter szándékán kívül jól szórakoztatta a közönséget, a homokban kétszer is olyant alakított, hogy a lábai magasabban voltak, mint a feje. Aztán Kökény kapott gusztust a bakizásra, ezt Hochreiter használta ki. Schruf egyre növelte előnyét, Gagyi Péter foggal-körömmel védte negyedik pozícióját.

A második vonalban jó verseny alakult ki a szlovák Solik, Vermes és Varga Oszkár között. Most Gagyit érte el az off-road átka és azonnal a hetedik helyen találta magát. Az utolsó körökre mindenki beletörődött a neki szánt helyezésbe, a cél a verseny eredményes befejezése lett. Schruf lassan megszokja a magyar győzelmeket, időnként Kiskökény lop el tőle egy-két futamot, de az arány az osztráknak kedvez.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

supermoto kakucs 080720 0285Openban Haikovszki most jobban vigyázott, jó motorozással, nagy előnnyel nyerte a futamot. Bohács és Repa között nagy vita dúlt, de a szlovák 3 másodperccel jobban tudott érvelni. A lassan nagypapa korba forduló Németh József fiatalos lelkesedéssel kaparta ki magának az ötödik helyet. UP Openban a második futam az első kópiája lett. A Csarni-Kiss Jakab-Kovács Zsolt trió az aktuális erőviszonyokat realizálta.

Superquadban Donelly dominanciáját senki nem vitatta. Sikerélmény lehetett a norvég Lundbacknak a második hely, Farkas Tamásnak újra a bronzérem juthatott.

Nagyszerű versenyeket, jó hangulatú, kellemes hétvégét éltünk át Kakucson. Köszönet érte a barátságos rendezőknek és az „előadást” nyújtó versenyzőknek. Legközelebbi SM verseny 2008. szeptember 14. Kakucs.


Csajok figyelem!

Kökény üzenete: “Csajok még nincsenek a pályán, de igény vó’na rá! Ha vannak a környezetedben ügyes lányok, akiknek van valamiféle Supermotója, vagy robogója azonnal bekapcsolódhatnának a versenyzésbe!”

supermoto kakucs 080720 0411supermoto kakucs 080720 0412supermoto kakucs 080720 0443supermoto kakucs 080720 0555

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük