EseményekMotorverseny

SuperMoto OB, 6. forduló, Prievidza (SK)

supermoto 20091003 40Október első hetével véget ért a supermoto szezon is. Az idei utolsó futamok helyszínéül a 2009-es sorozatban másodszor szereplő szlovák Prievidza szolgált.

Nagyobb részt aszfaltozott út várta a versenyzőket, de egy pár kanyarból és ugratóból álló kombináción is helyt kellett állnia a mezőnynek. A technikásabbak rendre elnyúltak a többiektől az off-road szakaszon, így még nagyobb lendülettel érkezhettek a célegyenesre, majd az azt követő, legtempósabb balosra. Mivel az ugratókhoz nem lehetett hátramenni, talán ez a kanyar volt a leglátványosabb, ugyanis a közönség itt figyelhette a legközelebbről, csupán pár méterről a keresztben érkező motorokat.

Open kategória

Az előző cseh futam után, ahol Ónodi Benjamin fényévekkel jobb volt a mezőnynél, kíváncsian vártuk, mire lesz képes Prievidzában ő, na meg a magyar alakulat többi tagja. Benji most sem okozott csalódást, hisz a 20 indulóból – csupán három tizeddel lemaradva – harmadikként zárta az időmérő edzést. Igen ám, de Bencsik Dániel 62 ezreddel megelőzve a klubtársat, a második hellyel még őt is lepipálta. Így szenzációs módon két magyar is az első sorból vághatott neki a 15 körös futamoknak, míg Kis Tibor csak a 11., Nyilas Laci pedig 15. rajtkockából indult.

Az első versenyen Snizek Lukas bizonyult a legjobbnak, aki a negyedikről nagyon szép motorozással egészen az első helyig küzdötte fel magát. Benjamin – ugyan menet közben voltak helyezkedések – a kvalifikációs helyén, azaz bronzérmesként fejezte be a nem éppen könnyű versenyt. Bencsik Krisztián viszont vissza csúszott. Ötödikként gurult be a Yamahával, bár csak egy másodperccel előzték meg, igaz őt pedig csupán féllel követték. Kis Tibornak rögtön a rajt után sikerült fognia egy helyet, amit utána egészen a kockás zászlóig nem eresztett. Így ő 10-ként, Nyilas László pedig három helyet javítva 12-ként ért célba.

Még több kép a galériában!

Az első futam alakulhatott volna jobban is, hiszen érezhetően több volt a srácokban. Például úgy, ahogy a második, hiszen Ónodi Benjámin megint megmutatta mire képes, ha igazán jól megy neki a motorozás. Iszonyatosan jó köridőket produkált, gyakorlatilag versenyen megdöntötte az összesített legjobb edzésidőt. Ezek után abszolút megérdemelt az aranyérme, mint ahogy Bencsik Krisztiánnak is a bronz, nagyon jó teljesítményt nyújtott ő is.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Kis Tibor ezennel a 8. lett, Nyilas Laci pedig megint 12. A verseny egyébként nem volt zökennő mentes, sajnos a nyolcadik körben, a célegyenes végén történt egy baleset. Nem tűnt nagyon komolynak a sérülés, de a motorost ennek ellenére biztos, ami biztos kórházba vitték, a futamot pedig leintették. Miután visszaért a mentő, megismételték a rajtot és ezután alakult ki az előbbi sorrend.

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük