EseményekMotorverseny

Súrlódjanak a térdkoptatók! – MAMI Kupa IV. forduló, Kakucs

mamai kupa iv fordulo 2017 6Embert és gépet próbáló kánikula uralkodott a hétvégén, ez azonban nem rémisztette vissza a MAMI Kupa elszánt indulóit. Az aszfaltnál csak a motorsport iránti szenvedély volt forróbb Kakucson…

Három hete zajlott le a Magyar Motorkerékpár Szakközépiskola és Szakgimnázium kupasorozatának előző, Kakucs Ringen rendezett fordulója. Múlt hétvégén, július 7-9-én ugyanott gyűltek össze a lelkes pilóták, ám ezúttal – a két irányba is használható aszfaltcsík adottságait kihasználva – jobbra ment a kergetőzés.

Már szombaton kora reggel megtelt élettel a depó, voltak, akik csak egy kisebb autóval és szolid sátorral érkeztek, ám sokan akadtak olyanok is, akik tekintélyes méretű táborhelyet húztak fel a homokos-füves területre. A szükséges papírmunka elvégzése és a transzponderek átvétele után mindenki megkezdte a hangolódást a délelőtt tartott időmérő edzésekre, ahol kiderülhetett, ki mennyire járt sikerrel a technika felkészítése során.

Sokan beneveztek a kitartás versenyére

Mint az eddigiekben, ezúttal is nyolc kategóriára osztották a nevezőket, némelyeken belül több alkategóriára, így rajthoz álltak a Supermoto, a közös futamon indított YT 90 és YT125 4T, a YT125 4T CBR, a YT125 2T, az MZ Széria, a Classic, valamint a Trofeo Motorline kupa résztvevői. A délután kezdődő éles meccsek a megszokott módon parádésan teltek, az indulók még a tikkasztó melegben is mindent beleadva küzdöttek a legjobb köridőkért.

Délutánra szép számú nézősereg gyűlt össze a lelátókon, népszerű volt a már-már lehetetlen dőlésszögekben kanyarodó szupermotósok látványos vetélkedése, ahol Hartmann Feri mutatta be a nap legnagyobb bravúrját, mikor is első futamos esését követően ellenfelek garmadán átfűzve magát végül felzárkózott az ezüstérmes helyre.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Bánfi Juli (YT 125 4T) így nyilatkozott a versenyről:

“Ahhoz mérten, hogy az idei szezont megelőzően négy éve nem versenyeztem, tulajdonképpen elég jól sikerült a hétvégém. Általában hátul megyek, én vagyok az „ügyeletes bója”, de elégedett vagyok az eredménnyel, mert túléltem, és ez a legfontosabb. A legnehezebb ebben a sportban, hogy nőként olyan bevállalós legyek, mint a fiúk – ebben van hova fejlődnöm, mert sokszor még nem hiszem el, hogy sikerülhet. A célom a jövőre nézve, hogy be tudjak menni 50 másodperc alá ezeken a kis pályákon, hogy egy kicsit felzárkózzak a többiekhez.”

 

Lapozz a folytatáshoz!

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük