EseményekMotorverseny

SuperMoto OB, 6. forduló, Prievidza (SK)

Prestige kategória

A Prestige kategória sajnos elég kevés indulóval büszkélkedhet. Ezúttal csak 9 versenyző volt az indulók listáján, amiből egyetlen egy magyar nevet szúrhattunk csak ki, az Aprilia-val versenyző Kökényesi Györgyöt. Vegyes volt Kiskökény idei szereplése, volt amikor nagyon elkapta a fonalat, volt amikor kevésbé. Legjobb eredménye a kétszer 5 futam során három második hely, de ezeken kívül többször nem állt dobogón. Talán majd most.

A harmadik helyről rajtolhatott, és kitartó versenyzéssel harmadikként is száguldott a célba Kökény. A dobogósok 2,5 másodpercen belül voltak, sőt a második Rihák Miloslav egy tizeddel előzte csak meg a magyart, szóval lett volna esély jobb helyezésre, de ne legyünk telhetetlenek, szépen csillog a bronz is. Főleg, mert ha a végig vezető Travnicek nem ront a táv háromnegyedénél, akkor még ennek sem örülhettünk volna.

A második versenyen Travnicek Tomás kegyetlen módon leiskolázta a mezőnyt. Az őt követőnél is 2 másodperccel jobb volt körönként, így a 22 körös versenytáv alatt majdnem egy egész kört adott a másodiknak. Viszont örülhetünk, mert az ezüstérmes nem lett más, mint az egyetlen magyar szupermotós, Kiskökény, aki így egy szép dobogós hellyel búcsúzhat az elég nehéz szezontól. Kökény helyét senki sem fenyegette, viszont mögötte folytak csaták. A verseny hőse mindenképpen Bocek Jíri, aki az utolsó helyről indult és a 21. kör végére, átverekedve magát mindenkin, harmadikként hozta be a Hondáját.supermoto 20091003 16supermoto 20091003 51supermoto 20091003 56supermoto 20091003 58

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük