fbpx
EseményekMotorverseny

Vincze Hanna első helyen végzett Dunaszerdahelyen

h moto team dunaszerdahely 2A H-MOTO Team tagjai az elmúlt hétvégén Dunaszerdahelyre voltak hivatalosak, ahol a MAMS Utánpótlás bajnokság soros fordulóját rendezték. Ha már ott voltak az ifjoncok, hát letették a névjegyüket is, szép eredményeket szállítva!

Vincze Hanna szépen teljesített, maximálisan megfelelve a kihívásoknak:

“A bajnokságunk harmadik állomása Szlovákiában, Dunaszerdahelyen volt a hétvégén. Szombaton az első szabadedzésen a második körben kicsúsztam, mert még nagyon poros volt a pálya és nem voltam elég óvatos. Szerencsére sem a motor sem én nem sérültem meg. Később, ahogy melegedett az idő és a pálya is tisztulni kezdett, egyre jobban éreztem magam a motoromon és az időmérőn a második helyre kvalifikáltam. Vasárnap két futamunk volt 32-33 fokos hőségben, ami bőrruhában elég melegnek tűnt. Ennek ellenére mindkét futamon megpróbáltam a maximumon húzni a gázt, így PW50 Speciál kategóriában sikerült a győzelem, aminek nagyon-nagyon örülök! Köszönöm a támogatást a csapatomnak, szüleimnek és azoknak, akik szorítanak mindig értem! Ezt a tábort most arra is kérem, hogy a DigiSporton futó, A nap hőse kampányában szavazzanak Rám, hogy én lehessek a Hónap hőse.” – zárta mondandóját Hanna.

Kakuszi Ádám remek formáját átmentve tovább folytatta jó szereplését:

„Ádám most mindkét versenyén a negyedik helyre hozta be a motort. Az elsőn hatalmasat csatázott, új, ugyancsak KTM-es ellenfelével. Volt izgalom rendesen, folyamatosan oda-vissza előzgették egymást, de végül Ádám jött ki győztesen. A hab a tortán, hogy a küzdelem során plusz 1,5 másodpercet sikerült javítani a legjobb köridején. Sajnos a második versenyt feladni kényszerült az az ellenfele, akivel az előző futamon űzték-hajtották egymást, így ezúttal a feladat a sértetlen célba jutás volt. Nagyon fárasztó, de igazan remek hétvégén vagyunk túl, amely egy nagy tanulsággal is szolgált: ha eredményeket akarunk elérni, akkor Ádámnak nagypályán kell edzeni.” – tolmácsolta érzéseit Kakuszi Ádám édesanyja.

Szilárd Zalán is remekül teljesített, a fiatal versenyző folyamatosan gyorsulva, szép hétvégét zárt:

„Sokat sikerült javítania Zalánnak az elmúlt két napban. Már a szombati napon teljesen más motorozást mutatott, sokkal többet mozgott a kanyarokban és jobban bebújt az egyenesekben. Az itteni legjobb idejét az időmérőn közel hat másodperccel sikerült megjavítania úgy, hogy a csehországi futam után csak egyszer ült motoron, ami igen kevésnek mondható a heti két edzéshez képest. A vasárnapi első futamon még tovább javított, nagy csatákat vívott, úgy az edzéseken, mint a versenyen, összességében a 8. helyen zárt. Szombaton kilátogatott a H-MOTO Team csapatvezetője – Kelemen Krisztián és Noémi, ami külön öröm volt Zalán számára. Nagyon jól érezte magát és boldog volt, hogy teljesítette a maga számára kitűzött célt.” – mesélte a hétvége történéseit Szilárd Zsolt, Zalán édesapja.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Ezen a héten van a DigiSport ösztöndíjért meghirdetett “A Nap Hőse” játék második fordulója, aminek első fordulójának egyik hetét Vincze Hanna nyerte meg. Ezen a fordulón fog eldőlni, hogy a június havi heti nyertesekből ki lesz majd az, aki a végső fináléban részt vehet a DigiSport ösztöndíjért való vetélkedésben. Arra kérnélek, hogy a héten, segítsétek Hannát, hogy megnyerhesse ezt a fordulót is!

h-moto-team-dunaszerdahely 1h-moto-team-dunaszerdahely 3

0 0 votes
A cikk értékelése

Páros motoros karkötők a CsamShopban

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x