CsajokMotoros divat

Saját felszerelés: MQP Era Ladies Kabát

mqp-era-kabatSzintén a balesetben ment tönkre a kabátom, így azt is venni kellett. Kordurát, kivehető bélésest szerettem volna, nem szeretek nagyon aláöltözni, illetve szempont volt a sok zseb, és a vízhatlanság.

A Karasnához eredetileg egy motort mentünk be megnézni, aztán ott akadtam rá a mostani kabátomra. Akkor hozták, és mivel amúgy is kerestem, felpróbáltam. Kényelmes volt, jó áron, én meg lusta, hogy tovább keressek, így megmaradtam nála.

Kívül – azt mondták – anilin bőr, azaz nagyon finoman szemcsézett bőr. Én megesküdtem volna, hogy nem az… nem merev, kicsit durva anyagú, fekete. Alapból nincs benne bélés, csak háló, ilyenkor tökéletes átmeneti-nyári kabát, egy réteg cipzárral, két külső, egy belső zsebbel. Tényleg vízlepergető, szakadó esőben sem volt vele gondom, bár kimosni még nem mertem, csak a belsejét.

Protektor szempontjából átlagos, a vállnál és a könyök-alkar résznél kemény gumis, gerincnél szivacsos, vékonyabb darabok kerültek bele.

A belső termo bélés praktikus, és 5 fokban, a hegyekben is melegen tartott, mégsem izzadtam benne. Kicsit macera ki-betenni a sok csat, kapocs miatt, így kétszer is meggondolom, beletegyem-e, de ez legyen a legnagyobb baja. Ebben van még egy plusz mobiltartó is, közvetlen a mellkasomon, így érzem, mikor csörög.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Nagyon szeretem, hogy karcsúsított: lehet szabályozni, mennyire legyen rajtad szoros, a karoknál, hátnál és a derekadnál is, így nagyon csajos külsőt kölcsönöz a megfelelő védelemmel. Csuklónál cipzár segíti a kesztyű felhúzását, a két karon végigfut egy-egy fényvisszaverő csík. Nem mondom, hogy sok, elbírnék még rajta egy párat, de ez is valami. A nyaknál elég magasra lehet felhúzni, lehet is látni a képen, nem kel plusz sál, amiért hálás vagyok, mert nagyon érzékeny a torkom.

Ha van hozzá tartozó nadrág, elő van készítve hátul a csatlakozása.

Egyetlen negatívuma, hogy a belső bélése picit rövid nekem, szokott fázni a csuklóm. Mellben teltebb csajoknak ideális, rajtam picit „lötyög” ott.

Két éve 39 900 Ft-ért abszolút jó vétel volt, estem már ebben (is), és úgy is bizonyított.

 

{product}397|400|name|cart|description|picture|link|border|pricedis3|pricetax1{/product}

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük