fbpx
EseményekMotoros találkozó

Rock a tó körül – 14. Vízparti Rock&Roll Weekend

cadillac20072563A gárdonyi Sport Beachen a hangulat napközben alig különbözött bármelyik másik kánikulai strandétól. Eltekintve persze a lángnyelves fürdőgatyás és cseresznyés bikinis, tetovált fürdőzők relatív nagy számától. De amikor lement a nap, előbukkantak a zselézett-hajú tornacipős jampecok, és a pörgős-szoknyás csini-csajok. Na akkor kezdődött a fergeteges buli.

Ebben az évben már 14. alkalommal gyűltek össze a jampecok a Cadillac táborban, hogy négy napon keresztül hallgassák a rockabilly muzsikát és ropják a táncot. Az utóbbi években a motorosok száma is egyre nő a rendezvényen, ami talán annak is köszönhető, hogy a tábor fő szervezője, Cactus – aki egyben a hétvégén többször is fellépő Prison Band tagja – szintén egy szépen átalakított bobber Sportster tulajdonosa.

Persze a rockabilly alaposan megszűri az itt felbukkanó motorosokat. Ahogy Cactus megállapította, ide azok bikerek járnak, akiknek már nem kell motorostalálkozókon bizonyítaniuk. Persze az is igaz, hogy az 50-60-as évek zenéjéhez ugyanennek a korszaknak a motorjai passzolnak, így aztán tarolt a vashenger, köszönhetően annak a shovelheades brigádnak, akik a kemping sarkában elrejtőzve táboroztak, és a motorosok között is egy jól meghatározható, külön kasztot alkotnak.

A hétvége folyamán persze senki nem unatkozott napközben sem. Miközben pecsenyére sült a napon, megcsodálhatta a strandon kiállított gyönyörűen restaurált amerikai autókat, és a veterán Opeleket, volt strandröplabda bajnokság, flipperverseny, és vasárnap még bográcsos főzőverseny is, amihez a húst a szervezők biztosították.

Ha már régóta foglalkoztat a gondolat, hogy meg kellene tanulni motorozni, életed legnagyobb kalandja most kezdődik.
Töltsd le ingyenes e-bookunkat, amivel megteheted az első lépéseidet a motorossá válásod felé!
Add meg az adataidat és már érkezik is a postafiókodba az ingyenes e-book.
5 lépés a motorozás felé ingyenes e-book

Nekem egyébként a legviccesebb műsorszám a vízi táncverseny volt, ahol a párok nem törődve a térdig érő vízzel, ugyanazokat az akrobatikus elemeket mutatták be, mint a parketten. A lányokat partnerük simán áthúzta a lába között, vagy megforgatta a fenekén az iszapban úgy, hogy a fuldoklásnak nyoma sem látszott az arcukon. A tánc zökkenőmentesen, ritmusra folytatódott, végig fülig érő mosollyal.

 

Alkonyat után a fürdőzőkből igazi „ötvenesévekes” figurák váltak. A srácok felhajtott szárú, szűk farmerben, dorkóban, és fehér pólóban feszítettek, hajukat hátra nyalták, a csajok pöttyös szoknyát és babacipőt húztak. A koncertsátorban a legjobb magyar rockabilly bandák játszottak, akik között a PV & the Heartbeats nevű holland banda muzsikája olyan volt, mint a Képújság aláfestő zenéje. Persze a közönséget ez a legkevésbé sem zavarta. Aki ide eljött, annak tutira bugi van a lábában, és ha tetszik, ha nem, a jampecok reggelig táncolnak!

cadillac20072587cadillac20072611cadillac20072620cadillac20072622cadillac20072631

0 0 votes
A cikk értékelése

Irj cikket a Csajok a motoron oldalra!

NaNa

NaNa

Motoros újságírói pályafutásomat 1995-ben kezdtem gyakornokként a Born to be Wild Motoros Magazin szerkesztőségében. 2000-ben államvizsgáztam a JATE BMI Kommunikáció és PR szakán. 2006-ban alapítottam meg a Csajokamotoron.hu oldalt. További info itt

Subscribe
Visszajelzés

guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x